Ma délelőtt 10 órakor nyitott az Etele Plaza, Budapest legújabb bevásárló- és szórakoztatóközpontja a Kelenföldi pályaudvar mellett. Nyitás előtt tömegek vártak arra, hogy bejussanak az épületbe. A több mint 100 milliárd forintban kerülő épületről azt mondják, hogy környezetbarát és Magyarország első okosplázája. Ott voltunk a nyitáskor, nézd meg milyen az új pláza belülről.

Régen adtak át új plázát

10 év óta először nyit pláza a fővárosban. Úgy tűnik, hogy a „shoppingolás” nem tud kimenni a divatból, szükség van fizikai boltokra, illetve a vásárlással járó különböző élményekre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az első vásárlók az Etele Plazában

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

LED-falak és robotok

A pláza mindkét bejáratánál a főváros leghosszabb egybefüggő, interaktív LED-falait helyezték fel, az épületben számos USB-csatlakozóval ellátott pad, illetve egy nagyméretű digitális játszószőnyeg is rendelkezésre áll, az információs pultnál pedig egy magyarul is beszélő Pepper robot igazítja útba az érdeklődőket. Az épületben az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné segíti a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban.

Peppe robot fogadja az első vásárlókat

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Növények és fák

Az 55 000 négyzetméter bérbe adható kiskereskedelmi területű, környezetbarát működésű Etele Plazában közel 4000 négyzetméteren elterülő színes növénytakaró, díszfüvek, cserjék és fák várják majd a nagyközönséget.

Tetőterasz az Etele Plazában

Környezetbarát

A BREEAM szigorú fenntarthatóság minősítéssel összhangban külön figyelmet kap a könnyű megközelíthetőség biztosítása, a fényszennyezés, valamint a közvetlen környezeti terhelés minimalizálása, az időtálló anyagok beépítése és a hulladék újrafelhasználásának elősegítése is.

Az Etele Plaza főbejárata a pályaudvar felől

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Óriási ételudvar

Az épület teljes harmadik emeletén keresztülível az Etele Plaza ételudvara, így több, mint 1000 ember tud egyszerre enni. A belső étkezőterületen 950, míg a tetőteraszon további 150 ülőhelyet alakítottak ki. A családosok számára külön étkezőterület is rendelkezésre áll, ahol gyermekméretű asztalok és székek mellett, játszószőnyeg, TV és interaktív játékok is lefoglalják a kicsiket.

Volt aki már itt reggelizett

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Saját mobilapp

Magyarország első okosplázája a saját fejlesztésű mobilalkalmazásán és felhőalapú szolgáltatásain keresztül is hozzátesz a vásárlói élményhez, például nemcsak a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában segít, de a kiválasztott üzletekhez is elvezet, miközben a vevőkre szabott ajánlatokat kínál.

Nem lesz nehéz megtalálni a boltokat

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

1300 új parkoló

Az Etele Pláza bizonyára sikeres lesz, hiszen a Kelenföldi pályaudvar környéke egyre forgalmasabb, ráadásul a P+R parkoló már reggel nyolckor tele van, így az új épület több száz parkolóhelye könnyen megtelik majd a nap folyamán. A több irányból is megközelíthető parkolókban 1300 hely várja majd a látogatókat, ezek közül csaknem 130 állomáson elektromos autók töltésére van lehetőség, amelynek árát a parkolással együtt az alkalmazáson keresztül egyszerűen ki lehet fizetni.

Most még van parkolóhely a pláza mélygarázsában

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Nem kapsz el semmilyen fertőzést

A Futureal „Stay Safe” kezdeményezésének megfelelően a belső terek – ahol csak lehetséges – szinte teljesen érintésmentesek. A légtechnikai rendszer UV-lámpás csírátlanító szűrőegységei fertőtlenítő vegyszer használata nélkül, másodpercek alatt pusztítják el a levegőben lévő vírusok és baktériumok közel 100 százalékát. A bútorok antibakteriális, vírusölő felületet kaptak, és a mosdókat is érintés nélkül lehet használni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapunyitás utáni tömeg

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu