Kedden röppent fel a hír, miszerint a Vác feletti Látó-hegyen ledöntötték a négy méter magas Szent Margit-keresztet. Most kiderült, mi történt valójában.
Tervszerűen történt
A Szentimrevárosi Egyesület közleményben tájékoztatott arról, hogy nem ledöntötték a keresztet, hanem tervszerű felújításról van szó, melynek első lépése volt a régi kereszt kiemelése a helyéről. Új kereszt kerül majd a helyébe, tervek szerint októberben. Mindez a Váci Önkormányzat tudtával és engedélyével történik. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Többször megrongálták már”
„Egyesületünk 2001-ben állította fel a Látó-hegyen hatodik emlékkeresztjét, Szent Margit tiszteletére. A fakeresztet a következő években háromszor megrongálták, ledöntötték, utoljára 2008-ban. A rongálások, helyreállítások során a kereszt több acél megerősítést kapott” – kezdődik a közlemény.
Folyamatban van
„2023-ban elhatároztuk a kereszt teljes felújítását, annak cseréjével. A terület kezelőjétől, a Váci Önkormányzattól engedélyt kértünk a munkálatokra. Első lépésként augusztus 21-én kiemeltük a helyéről a régi keresztet, és megkezdtük az alapozást. Az új kereszt készítése folyamatban van” – folytatták.
Új kereszt
„Terveink szerint a kereszt felállítása az eredeti helyén októberben lesz. A helyéről kiemelt kereszt anyagát felhasználtuk padok készítésére, a kirándulók pihenése céljából. Rövid időn belül tájékoztató táblát fogunk kihelyezni a Látó-hegyen, a további félreértések elkerülésére” – fejezték be a tájékoztatást.
Ledöntötték a keresztet
Ahogy írtunk róla, Szent István ünnepén vandálok ledöntötték a keresztet a Nagy-Szénáson, és tábortüzet csináltak belőle. A kutyát sétáltatva ma reggel találtam meg az üszkös darabokat. Ez nagyon elkeserítő – áll egy bejegyzésben a Facebook Kéktúra oldalán.
Felháborodtak a helyiek
Az ügy jelentős érzelmi hullámokat kavart Nagykovácsiban is: nagy a felháborodás, és már gyűjtés is indult a kereszt visszaállítására. Józanabb hangok azonban megjegyzik, hogy a Nagy-Szénás érintett része fokozottan védett, Európa diplomás terület, ahova néhány éve ismeretlenek engedély, és megfelelő alap nélkül nélkül állították fel a keresztet, ami azóta párszor ki is dőlt.
Vandalizmus a fővárosban
Múlt héten pedig ismét kereszteket törtek le a Margit hídon található koronákról. A vandálok több, a Pest felé vezető oldalon lévő Szent Korona kőkeresztjét rongálták meg.
Nyomoz a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2. Kerületi Rendőrkapitánysága rongálás vétség gyanúja miatt indított nyomozást. Három férfi augusztus 24-én éjjel, 11 óra és augusztus 25-én, hajnal 3 óra között a Margit híd északi oldalán letört hat kőkeresztet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a helyszín. Fotó: Facebook