Nagy munka kezdődhet hamarosan a három évvel ezelőtt elhunyt ismert színész, Szilágyi István 17. kerületi egykori otthonánál. Egy vállalkozó vásárolta meg az ingatlant, most az is kiderült, hogy befektetni szeretne-e a területen, vagy más céljai vannak.

Saját fia ölte meg

A BudapestKörnyéke.hu számolt be arról még tavaly decemberben, hogy a házat – ahol 2020 májusában gyilkosság történt – árverezésre bocsájtották. Az eset nem csak a környéken borzolta fel a kedélyeket: az ismert színészt, Szilágyi István a saját fia ölte meg egy kalapáccsal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A feleség is végignézte

Szilágyi István felesége kénytelen volt végignézni a szörnyűséget. Ő volt az ügyben a tanú, ám azóta már ő is elhunyt. A támadót elmegyógyintézetben is vizsgálták, de a szakemberek beszámíthatónak találták. A fiú életfogytig tartó büntetést kapott.

Tetemes adóság

A romos házon közel harmincmillió forintos tartozás volt, és bár Szilágyi István azóta elhunyt özvegye korábban megpróbálta negyvenmillióért eladni a házat, nem talált rá vevőt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sokat ér a telek

Az ingatlan a 17. kerületben van, ingatlanosok korábban úgy tartották, hogy a hatszáz négyzetméteres telken álló, felújítandó ház körülbelül ötvenmillió forintot érhet. Befektetőknek ajánlották elsősorban, akik lebontják a házat, vagy komolyabban átépítik.

Jó vétel volt

Az ingatlan kikiáltási ára mindenesetre 27 millió forintról indult, egy vállalkozó volt a legkitartóbb, és 36 millió forintért „elvitte” a házat. Egyes becslések szerint egyébként akár a dupláját is érheti az ingatlan, így sokan azt mondják, hogy nagyon jó vétel volt ennyiért.

Megjelentek a patkányok

A vevő most elárulta a Borsnak, hogy tudta, mi történt a háznál három évvel ezelőtt. Tisztában volt azzal, hogy a színészt a saját fia verte agyon egy kalapáccsal, és ezt a feleség is végignézte. És az sem tudta eltántorítani, hogy amióta üresen áll a ház, megjelentek a patkányok is.

Bontás a „horrortanyán”

Nyilván nem maradhatnak ezek az állapotok, hamarosan megkezdődik a nagy munka: bontanak és rendezik a terepet a környékbeliek által csak „horrortanyának” nevezett telken.

A színészre emlékeznek

„Természetes tudjuk, hogy ki, vagyis kik éltek a házban és azt is, hogy mi történt ott évekkel ezelőtt. Nagyon sajnáljuk Szilágyi Istvánt, és azt sem állítom, hogy nem jut majd eszünkbe időnként, hogy kik is jártak ott előttünk, de igyekszünk inkább arra koncentrálni, hogy egykoron egy ismert színész és egy elismert szobrászművész élt ott, és nem arra a szörnyűségre, amit a fiúk tett” – tette hozzá az új tulajdonos.

Végre rend lesz

Igyekezett megnyugtatni a környéken élőket is, azt mondta, nem kell már sokáig várniuk arra, hogy végre rend legyen a telken. Így tehát a horrorsztoriknak is új helyszínt kell találnia a fantáziadúsabb helyieknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi István – fotó: archív