Kendőzetlen őszinteséggel vallott egy vidéki mentős arról, hogy jelen pillanatban alig győzik a rengeteg riasztást, az extrém, embert próbáló körülmények miatt pedig nem ritka, hogy napi 23 órát is dolgozniuk kell.

A fővárosban egyre rosszabb a helyzet

Mindennek pedig az az oka, hogy a fővárosban egyre rosszabb a mentőszolgálat helyzete. A budapesti mentősök ugyanis egyre kevésbé bírják a jelenlegi extrém körülményeket, melyet főleg a rengeteg covidos beteg kórházba szállításából adódik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Rekordszámú riasztások

Az RTL Híradójának egy vidéki mentődolgozó árulta el, egyre gyakoribb, hogy a fővárosban kell szolgálatot teljesíteniük, ott ugyanis ugrásszerűen megnőtt a riasztások száma. Kedden például rekordról számoltak be, akkor a mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán közzétett információk szerint 4360 alkalommal kellett beteghez menniük. EZ IS ÉRDEKELHET: “Minden korlátozó intézkedés hatályban marad” – Orbán Viktor szerint nem oltópontokra, hanem vakcinákra van szükség, 213-an hunytak el a koronavírus miatt Magyarországon

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt az OMSZ posztja:

Nem megoldott a pihenés

„Az is előfordult már nem egyszer, nem kétszer, hogy úgy kell fent dolgozni, hogy effektíve nem lehet élelmet vinni magunkkal, és 15-20 órát is így kell fent dolgozni. Egyszerűen nem megoldott sem a pihenés, sem az evés, sem semmi igazából” – mondta el a riportban egy a neve elhallgatását kérő mentődolgozó.

Az RTL riportja itt nézhető vissza:

24 órás szolgálatok

A mentős arról is beszélt, hogy a havi 40-50 óra túlóra mellett egyre gyakoribb, hogy egy 24 órás szolgálat alatt a kollégái csak a kétszer 20 perces pihenőidőre tudnak kiállni. EZ IS ÉRDEKELHET: Fogyasztóvédelmi eljárás indult a cégnél, ahol ötezer forintért lehet előjegyezni az oltásra

Durván leterhelt dolgozók

„A kommunikáció az ország felé, a lakosság felé az az, hogy mindent meg tudunk oldani, minden rendben van, ezzel szemben a valóság az teljesen más. Itt durván leterhelt dolgozókról van szó. A hangulat… nem tudom, volt-e ennyire rossz az elmúlt 5 évben.” – árulta el a mentős.

Győrfi Pál is megszólalt

A férfi ezen túlmenően aggodalmát fejezte ki a mentősök miatt, az átcsoportosítás kapcsán pedig Győrfi Pál is megszólalt. FONTOS! Vakcinában fog úszni heteken belül Magyarország, addig kitartás!

A riport itt nézhető vissza:

A kötelező fertőtlenítés

„Akár pillanatról pillanatra átrendezni, ha szükséges. A vidékről Budapestre mentőerőket átcsoportosítani és erre bizony most szükség is van, hiszen nagyon komoly terhelés alatt dolgoznak a mentők” – mondta Győrfi Pál. Továbbá arra is kitért, hogy a covidos betegeket szállító mentősöknek, a szállítás után a kötelező fertőtlenítést is el kell végezniük, ami növeli az ellátásra fordított időt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Mentőautó – Forrás: BudapestKörnyéke.hu