A törvényjavaslatot még a hét elején fogadták el, ám az végül csak a hét második felében látott napvilágot.

Elsöprő többséggel fogadták el a törvényjavaslatot

A hét elején elfogadta a Parlament azt a törvényjavaslatot, amely teret ad arra, hogy hazánk polgárai névtelenségük megőrzése mellett bejelentést tegyenek arról, ha két azonos nemű pár nevel gyermeket. A kormány által benyújtott törvényjavaslatra 118-an voksoltak igennel, 23-an nemmel és 24-en tartózkodtak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez a hivatalos álláspont

A törvény szerint azokat lehet bejelenteni, akik megkérdőjelezik a „házasság és a család alkotmányjogilag elismert szerepét”. Ez konkrétan arra utal, ha azonos nemű párok nevelnek gyereket. Azokat is be lehet jelenteni, akik kétségbe vonják a „gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondja Magyarország Alaptörvénye

Magyarország Alaptörvénye értelmében házasságot egy férfi és egy nő köthet egymással. A kilencedik alkotmánymódosítás meghatározta azt is, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. A szivárványcsaládok Magyarországon nem nevelhetnek gyermekeket.

Mit jelent az, hogy szivárványcsalád?

Az olyan családokat nevezik szivárványcsaládnak, amikor azonos nemű párok nevelnek egy vagy több gyermeket. Ők hivatalos úton nem fogadhatnak örökbe Magyarországon gyermeket. Egyedülálló személy csak minisztériumi jóváhagyással teheti meg ezt idehaza.

Erről szól az új törvényjavaslat

A panaszokkal, közérdekű bejelentésekkel és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos az új törvényjavaslat. Ennek része az azonos nemű párokkal kapcsolatos fent taglalt bejelentési lehetőség. A törvényjavaslat kitér a munkahelyi visszaéléssel, korrupcióval kapcsolatos ügyekre is. A bejelentők védelmére hozott intézkedésekről is részletesen szó van benne, beleértve a névtelenségük biztosítását is.

Már egy hónapja felröppent a törvénymódosítás lehetősége

Március elején röppent fel a hír, hogy hamarosan bejelentést lehet tenni, ha valaki úgy érzi, veszélyben a “magyar életmód”. 2014 eleje óta van életben egy szabályozás, amely szerint bárki tehet panaszt állami és helyi önkormányzati szerveknél, ha olyasmit tapastal, amit nem lehet bírósági vagy közigazgatási eljárásban kezelni.

Ez esetben lehet még bejelentést tenni

Amennyiben valaki olyan körülményre szeretné felhívni a figyelmet, amely „orvoslása vagy megszüntetése a közösség, vagy az egész társadalom érdekét szolgálja”, ugyancsak tehet közérdekű bejelentést.

A szivárványcsaládokkal kapcsolatos rész új elem

Varga Judit igazságügyi miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által közösen jegyzett a most elfogadott törvényszöveg. Ez tartalmaz egy új elemet, amit nem az EU-s vállalások miatt kellett meglépni. Ennek értelmében a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel is be lehet nyújtani bejelentéseket.

Ezek is érdekelhetnek!

Orbán Viktor beszélt az élelmiszerekre kivetett ársapkákról is

A Kossuth rádióban pénteken arról beszélt a kormányfő, hogy az infláció egyelőre nem tart ott, hogy ki lehessen vezetni az élelmiszerekre kivetett ársapkákat. Néhány termék ára ugyan csökkent, ám Orbán Viktor szerint túl kevés ilyen élelmiszer van. Várhatóan tehát az április végén lejáró élelmiszerárstopot hamarosan meg fogják hosszabbítani. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív