Péntek este a Partizán című műsor vendége lesz Schobert Norbi, a beszélgetésből azonban már most kikerül pár részlet, amiben Norbi korábbi nagy port kavart kijelentéseiból idéznek fel néhányat. Mint ismert a fitneszguru korábban arról beszélt, hogy a házasságokat a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le.

Testszégyenítés

Azonban nem ez volt az egyetlen sokat vitatott megnyilvánulása, ugyanis volt több hasonló testszégyenísétéssel kapcsolatos kijelentése, volt, amiről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalon is beszámoltunk. Tavaly áprilisban például azt találta mondani, hogy a 100 kilónál nehezebb férfiak csimpázcsöcsűek, és vágódisznó súlyban vannak. Norbi most, a Partizán műsorában azt mondta, a jövőben tarózkodni fog az ilyenektől, derül ki a műsor előzeteséből. Itt nézhető meg az előzetes.

Kapcsolódó:

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Tartózkodni fog

Norbi az előzetes tanúsága szerint egész pontosan azt mondja, „mekkora hülye voltam, döbbenet”, „iszonyú gyökér voltam” ezt követően pedig bocsánatot kért mindenkitől. A műsorvezető, Gulyás Márton kérdésére azt is kijelentette, a jövőben minden ilyenfajta megnyilvánulástól tartózkodni fog. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Médiastratégia

Norbi egyébként korábban azt modnta a HVG-nek, hogy ezek a kissé provokatív kijelentéseke egy tudatos médiastratégia részei voltak. Akkor azt közölte, azért szól be keményen az mebereknek, mert tudja jól, hogy a szép szavakat senki nem hallja nem hallja meg. Szerinte pedig az egészségtudatod megelőzi a hiúság, így viszont sokan ezek hatására alakítják át az életmódjukat, igaz, sokan közben az ellenségei lesznek.

Pár hónapja sztrókja volt

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu Norbi még augusztustban kapott sztrókot, mint akkor azt megírtuk a fitneszguru a szentendrei otthonuk előtt lett rosszul, erről akor felesége, Rubint Réka számolt be a közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet:

Mentőhelikopter vitte kórházba

Norbi kutyasétáltatásból ment éppen haza, amikor is a szentendrei házuk előtt rosszul lett és összeesett. A fitneszgurut ezt követően mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol nem sokkal később kiderült, sztrókot kapott.

Hatalmas szerencséje volt

A fitneszgurura a  szomszédja talált rá, ugyanis éppen kiment az utcára, így gyorsan tudtak segíteni a sztrókon átesett Norbinak.

Nem volt semmi előjele a bajnak

Norbi korrában egyébként az Index beszélgetős műsorának volt a vendége, melynek során elmondta, hogy a történtek előtt tele volt energiával, tervekkel, s semmi előjele nem volt annak, hogy baj közeleg. Azonban a fitneszguru szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis gyakorlatilag következmények nélkül épült fel, s bár még fáradékony, de állapota rohamosan javul. Orvosa szerint ezerből egy ember épül fel így egy sztrók után, ez az ember pedig most Norbi volt.

Már nem érdekli a háború

„Nem érdekel már a háború” – nyilatkozta az agyvérzése után, ez pedig azt is jelenti, hogy átértékelte az életét. Norbi az Indexnek elmondta, hogy sokkal fontosabb számára a család, a nyugalom, mint a csillogás. Norbi elmondása szerint többé már nem üzen se döngő lépteket, sem pedig vágósúlyú csimpánzcsöcsöt, s erről beszél most a Partizánnak adott itnerjújában is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Schobert Norbi – Forrás: RTL