Nincsenek védett ügyek a fővárosban, minden korrupciógyanús projektet ki fognak vizsgálni – ezt állítja Havasi Gábor. Ha kell, Tarlós Istvánt is meghallgatják.

Több jogásszal, külsős szakértővel, valamint két fideszes taggal együtt kezdi meg munkáját Budapesten, az új korrupcióvizsgáló bizottság.  

Karácsony Gergely júliusban jelentette be, hogy vizsgálóbizottságot állítanak fel, hogy kivizsgálják a korábbi ciklusok korrupciógyanús ügyeket. Ezek után Tarlós István saját magát ellen tett feljelentést a rendőrségen. A BudaPestkörnyeke.hu cikkét a két főpolgármester vitájáról itt tudod elérni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

3 kiemelt ügy van

Havasi Gábor, a főváros új korrupcióvizsgáló bizottságának elnöke most interjút adott a Népszavának, ahol a vizsgálandó ügyek között említi a hármas metró kocsijainak felújítását. Szerinte itt „a rosszabb és oroszabb ajánlat nyert, fapados kocsikkal”.  Belenéznek majd az állatkert melletti Biodóm költségeibe is. Foglalkoznak továbbá a dugába dőlt e-jegyrendszerrel is.

Havasi Gábor szerint ellenzékből aligha reménykedhetnek abban, hogy valódi nyomozás lesz a felderített ügyekből, de a feljelentéseket megteszik, és igyekeznek megnehezíteni, hogy a rendőrség félretolhassa az aktákat.

Tarlós Istvánt is meghallgatják

A bizottság cégvezetőket igazgatótanácsi tagokat és városvezetőket is meg fog hallgatni, köztük lehet Tarlós István volt főpolgármester is. Az érintetteknek azonban nem kötelező megjelenniük.

A bizottság elnöke szerint teljesen szabad kezet kaptak, így nem lesznek védett ügyek, még a parkolás körüli korrupció sem.

„Egyszer szembe kell néznünk a múlttal, függetlenül attól, hogy ki követett el bűnt” – mondta Havasi Gábor.

Kiemelt kép: illusztráció