Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem Tóth Gabi szegi meg a kenyeret a Magyar Ízek Utcájában augusztus 20-án. Az énekesnő neve eltűnt a programból, a szervezők egyelőre nem erősítették meg hivatalosan az információt. A hírek szerint Tóth Gabi új párjával és annak családjával Horvátországban pihen és közben az is kiderült, hol láthatja őt a közönség először a válása bejelentése óta.

Fontos feladat a Magyar Ízek Utcájában

Csütörtökön kora délután még arról adtunk hírt, hogy Tóth Gabi fogja megszegni az augusztus 20-i kenyereket a Magyar Ízek Utcájában. A gasztro-kulturális vásár szervezőinek korábbi közleménye szerint az énekesnő közvetlenül az ünnepélyes kenyérszeletelés előtt ad koncertet 17 órától a hagyományosan a Várkert Bazárban tartott rendezvényen, majd 18 órától szegi meg a Magyar Pékszövetség Szent István napi kenyereit. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Valami megváltozott

Úgy tűnik, azóta valami megváltozott, ugyanis a népszerű előadó a szentistvannap.hu oldalán közzétett programban már nem szerepel. Bár nagyon úgy néz ki, hogy mégsem Gabi szegi meg a kenyeret, biztosnak látszik, hogy a koncertje nem marad el előtte – vette észre a 444.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem reagáltak az illetékesek

Egyelőre nem érkezett válasz a pékszövetségtől, illetve az állami rendezvényszervezőtől, de minden bizonnyal megvan az okuk arra, hogy Tóth Gabi nevét eltüntették a programból.

Horvátországban pihen

Tóth Gabi addig sem unatkozik: szemfüles honfitársaink vették észre ugyanis őt és új párját a horvátországi Rovinjban. Állítólag szerelme családja is velük van és szemmel láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában a tengerparton, írja a Blikk.

Szombaton Egerben lép fel

Amióta az énekesnő bejelentette a válását, nem lépett nyilvánosan a közönség elé, ám az előzetes programajánló szerint augusztus 19-én Hevesen lesz jelenése, méghozzá a Fricska táncegyüttessel. A Hevesi Programok Facebook-portálon közzétett menetrend szerint az ünnepi koncert főszereplője Tóth Gabi lesz szombaton este.

Hat év után ért véget

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor a múlt héten bejelentette, véget ért a házasságuk. Az énekesnő és sztárséf szerelme hat év után fejeződött be, és habár kívülről úgy tűnt, hogy a kapcsolatuk felhőtlen és boldog, kiderült, hogy akadtak gondok. Gabi ugyanis könnyen lehet, hogy félrelépett, méghozzá a Fricska együttes egyik táncosával, Papp Máté Bencével. 

Gyors továbblépés

A szakítás bejelentése óta Gabi minden bizonnyal gyorsan továbblépett: már egy nappal később bátran mutatkozott új szerelmével egy vásáron, ahol nemcsak fogták egymás kezét, de néhány csók is elcsattant.

Egyre több időt tölt Szentendrén

Ráadásul az énekesnő új párja egyre több időt tölt Gabi szentendrei házában, ahol egy héttel ezelőtt még férje is lakott – írja a Blikk.

Megváltoztatta a nevét

Most pedig újabb jelét mutatta a továbblépésnek az énekesnő: személyes Facebook-profilján, ahol eddig a Krausz-Tóth Gabriella nevet viselte, most már csak a Tóth Gabriella nevet használja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Gabi. Fotó: archív