A Zenélő piac kezdeményezés keretein belül a fővárosi vásárcsarnokokban valamint piacokon lévők vásárlását élőzenés előadásokkal igyekeznek feldobni. E kezdeményezés egyik fellépőjeként zongorázott most a Fény utcai piacon Presser Gábor.

Zenélő piac

A Zenélő piac egyébként még tavaly szeptemberben startolt el, akkor két hét alatt 14 minikoncertet tartottak a budapesti piacon. Idén áprilistól pedig jövő márciusig 24 kiskoncerttel készülnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Presser Gábor

Ma pedig nem akárki, egy igazi élő legenda lépett fel a Fény utcai piacon, ugyanis Presser Gábor ült a zongora mögé, hogy szórakoztassa egy kis ideig a nagyérdeműt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Fény utcai piacon lépett fel

Őrsi Gergely ezt írta

Presser Gábor fellépéséről a videót Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere osztotta meg közösségi oldalán. Posztjában pedig azt írta: „Már több mint egy hete teremtenek fantasztikus hangulatot a közösségi zongorán megszólaló művek a Fény Utcai Piacon. Minden napra jutnak remek előadások, ráadásul az esetek zömében teljesen spontán.”

Rengeteg voltak rá kíváncsiak:

Közösségi zongora

„Ma viszont számomra talán minden eddiginél kedvesebb és szebb zongorajáték szólalt meg, ugyanis Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, a II. kerület díszpolgára is játszott a közösségi zongorán. Köszönöm Presser Gábornak, hogy nekünk játszott ma! Tényleg fantasztikus volt!” – írta a bejegyzésben, melyhez a felvételt is csatolta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt lehet megnézni:

FRISS!

Kiemelt kép: Presser Gábor – Forrás: Őrsi Gergely Facebook