Hihetetlen a boldogság most az olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlóéknál, az úszó és felesége ugyanis hamarosan szülők lesznek.

Kislányt várnak

Az úszó azt is elárulta, hogy kislányt várnak, sőt szerelmével Diával, már a pici nevét is kiválasztották, azt azonban babonából egyelőre nem árultak el. A hírről a Bors számolt be, a portál fel is kereste Cseh Laciékat, akik elmondták júliusra várják a picit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Régóta szerettek volna babát

Cseh Laci és a párja már jó ideje szerettek volna babát, ám egészen eddig nem jött össze, most azonban végre sikerrel jártak. A páros egy rendezvényen jelentette a nagy hírt, Dia pedig arról is beszélt, hogy bár most még csak az első baba van úton, de akár négy gyermeket is szívesen vállalnának.

Visszavonult

Mint ismert Cseh László nemrégiben visszavonult a profi sporttól, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó a tokiói játékokon zárta le a karrierjét.

Fontos ügyek

A visszavonulása óta néhány fontosabb ügyhöz szólt csak hozzá, példának okán a Turi György körül kialakult botrány kapcsán szólalt meg, erről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk.

Kapcsolódó:

Felszedett pár kilót

Az egykori profi sportoló a visszavonulása óta pedig pár kilót is felszedett, ezt rajongóknak is szemet szúrt, akkor amikor Cseh egy fotót tett közzé az Instagram oldalán, a bejegyzés tanúsága szerint éppen a jeges Tiszában mártózott meg.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes poszt:

Kiemelt kép: Cseh László – Forrás: YouTube