Shane Tusup, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka egykori edzője kikérte megának azt, amit a botrányba keveredett edző, Turi György mondott róla. A saját tanítványai által bűncselekményekkel vádolt Turi azt mondta, hogy Tusup ostort és cukrot használt az edzéseken.

Bűncselekményekkel vádolják Turi György edzőt

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, Turi György, számos kiugróan sikeres magyar úszó egykori edzője ellen vizsgálatot indított a Magyar Úszószövetség. Turit korábbi tanítványai többek közt bűncselekményekkel is vádolják, az utóbbi időben szinte az összes egykori versenyzője ellene fordult. Cseh László pakolt ki először. Azt mondta róla, hogy lelki terrorban tartotta őket, gyakran bottal is bántalmazta a sportolókat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ostor és cukor

Turi nemrég egy interjúban akarta magát tisztázni, ebben így fogalmazott, annak kapcsán, hogy ő miért ütötte a versenyzőit: „Shane Tusup, hogyan tudta elérni Katinkával a világraszóló eredményeket? Mert kezében volt az ostor is, és a cukor is. Vagy: ön szerint Michael Phelpset csókolgatta az edzője?” – mondta ezt Turi György.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bizalom köre

Most az újabban Szabó Zsófi oldalán látható sikertréner, az amerikai származású Shane Tusup szólalt meg. Az ATV-ben elmondta: „A sportoló eredményeivel kelünk és fekszünk. Ha ők kimerültek, mi is kimerültek vagyunk. Hozzányúlni azonban egy sportolóhoz nem lehet, az a bizalom körét megtöri.” – mondta Hosszú Katinkát három olimpiai aranyhoz segítő Shane Tusup.

Nem lehet bántalmazni a sportolókat

A sikeredző hozzátette: „Nem lehet fizikailag vagy emóciónálisan bántalmazni egy sportolót. Olyan bizalomnak kell lennie, hogy úgy érezzék, az edző egy pozitív dolog az életükben. Ez mindenkinek fontos” – mondta Tusup.

Negatív dolgok

Hosszú Katinka egykori edzője azt is elmondta az Egyenes beszédben, hogy szívszorító olyan sikeres embereket látni, mint Cseh László olimpiai bajnok úszó, aki a visszavonulása után ahelyett, hogy arról beszélne, milyen elképesztő karrierje volt, mert a világ egyik legjobb úszója volt, ehelyett azokról a toxikus, mérgező, negatív dolgokról kell beszélnie, ami a karrierje során történt.

Kemény módszerek

Legutóbb Gyurta Dániel, szintén olimpikon úszó, aki ma már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja szólalt meg az ügyben. Ő arról beszélt, hogy tudott Turi György kemény módszereiről, ezért nem akart a tanítványa lenni. Szerinte is van másik út a siker felé

Fizikális fenyítés

Gyurta hozzátette: vele sohasem kiabáltak az edzői, sohasem tettek vele verbális, fizikális vagy mentális fenyítést. Turiról elmondta, nagyon kemény edzéseket tartott. Valós, hogy sokszor kiabált – mondta Gyurta. Az egykori úszó azt is elmondta meglepődött, amikor Turi Györgyöt szexuális visszaéléssel vádolták meg, erről úszó korában nem hallott. De sokat gondolkodott azon, hogy ezt miért mondhatták róla.

Sok múlik a szülőkön

Gyurta Dániel azt is elmondta a műsorban, hogy nagyon sok múlik a szülőkön. Hozzátette: “Ha az édesapám ennek a morzsáját látta volna, hogy a felkészítésem során ilyesmi történik, biztos vagyok benne, hogy nem hagyta volna.”- mondta az olimpiai bajnok. Hozzátette azt is, egy erős kezű szülő háttértámaszként mindenképpen kell, ha ilyen helyzet adódik, akkor abból ki lehessen lépni.

Érzékeny világ

Turi György abban az interjúban, amelyben Shane Tusupról is beszélt azt is mondta, „Ha előre tudtam volna, hogy ilyen túl érzékeny világ felé mozdul el az emberiség, sokszor biztosan más döntést hozok, másképp viselkedek. De miután nem tudtam, ezért mentem az általam kijelölt úton hajthatatlanul, rendíthetetlenül. De tudja, ez egy mérhető sport. Csak fel kell nézni, és minden lényeges fel van írva az eredményjelző-táblára.” – tette hozzá Turi György.

Vizsgálat indul

A Magyar Úszószövetség vizsgálatot indít Turi György úszóedző ellen, adta hírül a sportszövetség. Turi György egyébként a szövetség szakmai alelnöke és az edzőbizottság elnöke is, ezeket a tisztségeit azonban önként felfüggesztette a vizsgálat idejére.

A Shane Tusup sztori

Shane Tusup 1988-ban született Kaliforniában. Úszóként indult, de nem ért el kiemelkedő eredményeket. Az úszást egy sérülés miatt fiatalon abbahagyó Tusup a londoni olimpia után vette át Hosszú Katinka felkészítését, edzésmunkáját 2012 decemberétől a Vasas színeiben irányította. 2013-ban az év edzőjének választották a Magyar Sportújságírók Szövetségének szavazásán, csakúgy mint 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben. A 2016-os riói olimpián három számban nyertek olimpiai bajnoki címet, az év végén a Nemzetközi Úszószövetség az év női úszóedzőjének választotta. A hazai rendezésű 2017-es világbajnokságon Hosszú két számban nyert világbajnoki címet. 2018 májusában jelentették be hivatalosan is, hogy kapcsolatuk mind szakmailag, mind pedig a magánéletben véget ért és az úszónő nem Tusuppal folytatja a munkát. Tusup most Szabó Zsófival él együtt Törökbálinton. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Shane Tusup és Szabó Zsófi – BPK-montázs