Korábban mellrákot diagnosztizáltak nála, kemoterápiát is kapott. Bár egy ideje leálltak a kezeléssel, további beavatkozásokra még szüksége van. Nyerges Izabella, a Retro Rádió műsorvezetője továbbra is hatalmas kitartással és bátorsággal vívja a harcát a szörnyű kórral.

Genetikailag veszélyeztetett

Tizenhat kemoterápiás kezelés, után november 25-én Nyerges Izabella átesett egy nagy műtéten: mindkét mellét eltávolították. „Az egyikben volt daganat, de miután édesanyám révén genetikailag veszélyeztetett vagyok, nyolcvan százalék az esélye annak, hogy visszatér a rák, így a másikat elővigyázatosságból leoperálták” – árulta el a műsorvezető. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nehéz műtétsorozat következik

„Egy nőnek elvesztenie a két mellét?! Pokolian nehéz. Aztán még vár rám egy nehezebb műtétsorozat, mind a két petefészkemet el fogják távolítani, a daganat ugyanis oda is átterjedhet, tehát ha szeretnék élni, akkor ezt a műtétet is vállalnom kell” – mondta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rombolás után jön az építkezés

„Azzal vigasztalom magam, hogy most a rombolás időszaka van, de jön majd az építkezés, a plasztikai helyreállító műtétem is. Most belenézek a tükörbe, egy olyan pillangót látok, aki ebben a pillanatában még bebábozódott állapotában van, de egyszer majd kikel, és újra szép pillangó lesz. Ezt próbálom erősíteni magamban, de azért a lelkem nagyon megszenvedi” – mesélte őszintén a rádiós a Best magazinnal adott interjúban.

Fontosak a szűrővizsgálatok!

 „Részben azért beszélek róla, hogy felhívjam a nőtársaim figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára, és erőt adjak a sorstársaimnak, hogy a betegség legyőzhető. Én nagyon őszinte ember vagyok, és hazudni sem szeretek, nem is szoktam. Arról nem is beszélve, hogy lelkileg könnyebb feldolgoznom az egészet, ha szembenézek azzal a veszteséggel, ami ért, mert csak akkor tudom elgyászolni” – fogalmazott Izabella.

Mindenkinek hálás

A műsorvezető hozzátette: hálás a kollégáinak, a barátainak, a hallgatóknak, mindenki egy emberként állt mellé. A tenyerükben tartották, és nem engedték lezuhanni. És hálás a szerelmének is, arra számított ugyanis, hogy amikor elmondja, mi vár rá, hátat fordít nek, és elhagyja. Nem így történt.

„Mindenben melletted leszek”

„Senkitől nem elvárható, hogy egy ilyen helyzetben kitartson a másik mellett, hiszen nem 20 éves házasok vagyunk, csak néhány éve ismerjük egymást. Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta: ’Nem megyek el, nem futok el, együtt csináljuk végig, mindenben segítek, és mindenben melletted leszek.’ És ez így is volt és van” – nyilatkozta a rádiós személyiség.

2021 decemberében derült ki

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy Nyerges Izabellánál 2021 decemberében diagnosztizálták a mellrák legagresszívabb típusát. A vizsgálatok után azonnal megkezdődtek a kemoterápiás kezelések, amit november végén a masztektómia követett. 

Kemény volt

„Sokkal keményebb volt, mint gondoltam, és a felépülés is jóval hosszabbra nyúlt. Nagyon erős fájdalmaim voltak, három napig fel sem bírtam egyedül ülni az ágyban. A kórházban csak néhány napot töltöttem, de utána otthon lábadoztam még három hétig” – mesélte a rádiós, aki hosszú ideig nem tudta a karjait rendesen mozgatni.

Nem kell parókát hordania

Az ünnepek előtt aztán megjött a szövettan eredménye, ami jó lett, vagyis semmilyen utókezelésre nem volt szüksége a műsorvezetőnek. Ahogy akkor mondta: ez volt élete legszebb karácsonyi ajándéka. Már parókát sem kell hordania, mert elkezdett visszanőni a haja.

17 évesen már rádiózott

Ahogy korábban írtunk róla, Nyerges Izabella számára saját bevallása szerint a rádiózás sosem munka, sokkal inkább szerelem. Az első mikrofon mögött töltött óra után tudta, ez a hivatás egy életen át elkíséri majd. Mindössze 17 éves volt, amikor egy Pécs városában meghirdetett tehetségkutató után a pécsi Fordan Zengő Rádió stúdiójában megkezdte pályafutását, s azóta oszlopos tagja volt a pécsi, majd a budapesti Rádió 1 munkaközösségének, és dolgozott más rádióknak is. Jelenleg a Retro Rádió csapatát erősíti – írják róla a Retro rádió oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nyerges Izabella. Fotó: archív