Iparági szereplők értelmezése szerint már 2024. január 1-jétől általánosan véget vethet a felhasználói szempontból kedvező éves szaldórendszernek a háztartási méretű napelemek termelésének elszámolását is érintő legutóbbi rendelet.

Nincs betáplálás

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a kormány október végén átmenetileg felfüggesztette a 2022. október 31. után benyújtott napelem-igénylések nyomán megvalósuló új napelemes rendszerek hálózati betáplálási lehetőségét, újabb lényeges és felhasználó szempontból negatív változás történt a háztartási naperőművek hazai szabályozásában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszűnik egy nagy kedvezmény

Bár továbbra sem teljesen egyértelmű a napelemek hálózatra termelésének elszámolására vonatkozó legutóbbi szabályozási változás, úgy tűnik, hogy az első értelmezésektől eltérően az új MEKH-rendelet alapján 2024 január elsejétől lényegében mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás lehetősége, amely jelentős mértékben járult hozzá a háztartási napelemes rendszerek itthoni térnyeréséhez – mondta Szolnoki Ádám, a MANAP iparági egyesület elnök – írja a Portfólió.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Havonta számolnának el

Az érdekképviseleti szervezet vezetője szerint a Magyar Közlönyben megjelent rendelet nyomán az éves szaldót havi szaldó válthatja az említett időponttól; a változás azokat is érinti, akik már korábban bekerültek a szaldó elszámolásba. Erre utal a rendelet indoklásának megfogalmazása is, mely szerint: A szaldóelszámolás betöltötte az eredeti célját, tekintettel arra, hogy a háztartási méretű kiserőművek darabszáma és beépített teljesítménye az elmúlt időszakban dinamikusan növekedett.

Rosszabb megtérülési idő

A havi szaldóra való átállás a gyakorlatban azt jelentené, hogy míg az éves szaldó rendszer keretében az elszámolás alapját a 12 hónap alatt hálózatra betáplált és onnan vételezett villamos energia különbözete képezi, addig az új rendszerben havonta elszámolnák a különbözetet. Az évesről havi szaldóra való átállás meglehetősen nagy változást jelent és kedvezőtlenül módosítja a napelemes rendszerek megtérülési idejét, ugyanakkora megtermelt energiamennyiséget feltételezve is.

Olcsóbban veszik meg

Ennek két fő oka van: A HMKE-k termelése éven belül nyáron a legnagyobb, télen jóval kisebb, viszont jellemzően ekkor a legmagasabb a háztartások villamosenergia-felhasználása. Ha a rendszer többet termel az elszámolási időszak során, mint a felhasználás, akkor a túltermelést (betáplálási többletet) a szolgáltató jóval alacsonyabb, kevesebb mint fele akkora tarifán veszi át, mint amennyiért a háztartás a hálózatból vételezhet (13-15 forint vs. 35 forint/kWh).

Kiegyenlítődnek a szezonok

Egy, az adott háztartás éves fogyasztásának megfelelő termelésűre méretezett napelem esetében az éves szaldónak köszönhetően mindez nem okoz gondot a háztartásnak, mivel ekkor az elszámolás csak az éves elszámolási időszak végén történik meg, vagyis a szezonális eltérések kiegyenlítik egymást. Így a háztartások télen használhatják fel a nyári többlettermelést – vagyis a hálózatot egyfajta szezonális energiatárolóként használhatják, a szaldóelszámolás jellegéből következően lényegében ingyen.

Megszűnne ez a lehetőség

Ehhez képest a havi szaldóelszámolásra való áttérés azt jelentené, hogy a hálózatra történő betáplálás és hálózatról történő vételezés különbözetét minden egyes hónapban elszámolnák.

Télen lenne rosszabb

Télen, valamint azokban az őszi és tavaszi hónapokban, amikor a napelem termelése kisebb a háztartás áramfogyasztásánál, akkor az adott család a hálózatról való vételezésért átlagfogyasztás alatt fizetné a normál rezsicsökkentett lakossági tarifát, a felett pedig az emelt árat. Ezzel szemben nyáron és azon tavaszi-őszi hónapokban, amikor a HMKE többet termel annál, mint amennyit a háztartás fogyaszt, csak jóval alacsonyabb tarifán lehetne a szolgáltatóval kifizettetni a hálózati betáplálást, mint amennyiért a hálózatból vételezhető a villamos energia.

Új díjszabás

Úgy tűnik, a MEKH által jegyzett szóban forgó rendelet éppen ilyen módon alakítja át a háztartási napelemes rendszerek rendszerhasználati díj struktúráját. Ennek érdekében a rendelet bevezeti az okosmérős teljesítmény-, illetve elosztási díj kategóriáját, melybe az értelmezés szerint átkerülnek a jelenleg éves szaldóban lévő úgynevezett profil elszámolású felhasználók.

Lakosságnak nem marad

A rendelet, illetve az indoklás alapján csak az részesülhet továbbra is az éves szaldóból, aki továbbra is úgynevezett profilos elszámolásban marad, viszont úgy tűnik, ez a lehetőség gyakorlatilag nem áll majd a lakossági napelemes felhasználók rendelkezésére. Ezek a ma úgynevezett ad-vesz mérővel rendelkező felhasználók 2024. január elsejével átkerülnének az okosmérős kategóriába, ezáltal akkortól csak havi elszámolással élhetnek majd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció