Vasárnap délután rendőrautók és a tűzoltóság járművei lepték el Érd központjában a Stop Shop nevű bevásárlóközpontot. Valaki robbantással fenyegetett, a rendőrség kiürítette az egész bevásárlóközpontot. Az akcióról készült videót a cikkünk alján lehet megnézni.

Villogó rendőrautók

Szirénázó rendőrautók tucatjai jelentek meg vasárnap 14 óra körül Érd belvárosában a Stop Shop bevásárlóközpontnál és a környékén.

Lezárták a bevásárlóközpontot

Bombariadó miatt kiürítették és lezárták a bevásárlóközpontot, illetve a volánbusz-pályaudvart. A vonatok közlekedését nem érintette a riadó.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bejelentés alapján érkeztek a rendőrök

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Érdmost.hu oldalnak elmondta: délután kettőkor lezárták és kiürítették a bevásárlóközpontot. Az intézkedésre bejelentés alapján került sor. 

Szinte egész délután le volt zárva a környék

A BudaPestkörnyéke.hu tudósítója 16 órakor járt a helyszínen, akkor még le volt zárva a környék. A rendőrség tájékoztatása alapján a bevásárlóközpont átvizsgálása még jó ideig, akár órákig is eltarthat.

Mindenki menjen ki!

Az egyik érdi Facebook-csoportban egy hölgy arról ír, hogy éppen a DM-ben vásárolt, amikor egy rendőr elkiabálta magát az üzlet bejáratában, hogy „mindenki tegyen le mindent és menjen ki az üzletből” – meséli a hölgy.

3 évet kaphat

A robbantással való fenyegetés akkor is büntetendő cselekmény, ha az illető nem tett semmit annak érdekében, hogy ígéretét valóra váltsa. A közveszéllyel fenyegetésért a Büntetőtörvénykönyv alapján három év szabadságvesztést lehet kapni, ha a fenyegetésben radioaktív anyag is szerepel, öt évre szinte biztosan lecsukják a fenyegető személyt.

Itt a bombariadóról készült videó

Itt volt a bombariadó

Gépfegyveresek a plázánál

Alig két hete bombariadó volt egy budapesti plázában is. Kiürítették a 11. kerületben található Eleven Centert, valamint a mellette található benzinkutat, gépfegyveresek vették körbe az épületet.

Bombariadó a Samsung gyárban

Egy éve, 2020. január 13-án bombariadó volt Gödön a Samsung-gyárban is. A komplexumot teljesen lezárták és kiürítették végül ott sem találtak robbanószert.

Kiemelt kép: Bombariadó Érden – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu