Az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos megpróbált pozitív képet festeni a kínai oltásról és a jól bevált, hagyományos oltásokhoz hasonlította. Azt is mondta, hogy nemsokára elfogy a vakcina Magyarországon. Azt is nyilvánosságra hozta mi a helyzet az országba érkezett 6 ezer adag orosz vakcinával.

Bele lehet halni a koronavírusba

Müller Cecília hangsúlyozta, az elhunytak száma egy nap alatt 68 fő, vagyis még mindig meg lehet halni ebben a betegségben, és ezt ne felejtsük el, amikor döntünk arról, beadassuk-e az oltást, vagy sem. Az elhunytak idősek voltak, s ha az alapbetegségeikre – amelyek itthon népbetegségeknek számítanak, mint például a szív- és érrendszeri betegségek – a koronavírus pluszként rárakódik, az halálos is lehet – mondta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Elfogy, de érkezik oltás

Eddig Magyarországon 123188 ember kapott védőoltást. Holnap elfogy az összes vakcina, ami eddig az országba érkezett. 10003 ember idősotthonok lakója vagy dolgozója az eddig beoltottak közül, viszont holnap érkezik is Pfizer-vakcina az országba, ami 35685 ember beoltására lesz elegendő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A mutációk ellen is véd az oltás

Akik első alkalommal kapták meg a védőoltást, ők már a másodikért mennek vissza az oltóhelyekre. Részükre az oltóanyag félre van téve. A második oltás után hét-tíz nappal védettségre számíthatnak. A mutációk ellen is kellő védelmet nyújtanak a vakcinák, amelyek most forgalomban vannak – mondta az országos tisztifőorvos.

Jó hatása van az oltásnak

Állítja, aki megkapta az oltást és kialakult az immunitás, az vagy nem betegszik meg, vagy ha mégis, nem lesznek súlyos szövődményei, ezért a továbbadás esélye is csökken. Tehát, aki be van oltva, kevésbé adhatja tovább a fertőzést.

A kínaihoz hasonló vakcinák hagyományosak, nem elavultak

A kínai oltásról a következőket mondta Müller Cecília: Egy teljes, elölt vírust tartalmazó vakcina, ami nem tud betegséget okozni. Ilyen vakcinák száz éve ismertek, tehát bevált oltóanyagokról van szó. Tény, hogy új technológiákat is fejlesztettek már, de az, hogy valami bevált, hatékony, hagyományos, nagy múltra tekint vissza, nem jelenti azt, hogy elavult. IDE KAPCSOLÓDIK: A szegedi professzor szerint elmaradott a kínai koronavírus-vakcina, az államtitkár szerint egész Európa a kínai vakcináért áll sorba

Bizonyíték

Az influenza elleni vakcina és a járványos gyermekbénulás elleni vakcina is pontosan ugyanilyen – tette hozzá az országos tisztifőorvos. Magyarországon egyetlen egy, járványos gyermekbénulásban szenvedő gyermek sincs, ami elég bizonyíték az ilyen típusú vakcinák hatékonyságára – mondta.

Senkinek sem adták még be az orosz vakcinát

Müller Cecília az orosz Sputnyik vakcináról is beszélt. Elmondta, hogy Oroszországból 6000 vakcina érkezett, de még nem adták be senkinek, tárolják és vizsgálják. Számos vizsgálatot elvégeztek rajta, ezek biztatóak – mondta.

Biztatóak az eredmények

Ezek a vizsgálatok a vakcina minőségét célozták. Nemsokára a gyártóhelyen is vizsgálatot folytatnak majd, hasonlóan, mint a kínai vakcina esetében. Az orosz fél nyitott az együttműködésre, az adatok átadására. A laborvizsgálatok, amikkel ellenőrizték ezeket a vakcinákat, eddig teljesen rendben vannak és biztatóak. Nem sokkal ezelőtt írtunk arról, hogy az Európai Unió egyik orvos-politikusa is meglehetősen pozitívan nyilatkozott az orosz vakcináról. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Müller Cecília, országos tisztifőorvos – Forrás: MTI