A szegedi virológus professzor, Duda Ernő szerint a kínai koronavírus-vakcina elmaradott a Pfizer vagy a Moderna készítményéhez képest, ráadásul később egészségügyi problémákat okozhat. A kormány közben szakértőket küldött Kínába, hogy megvizsgálják az oltást, amit a magyar jóváhagyás esetén milliószámra adnának a lakosságnak, az államtitkár szerint egész Európa sorban áll Kínában.
Elmaradottnak és ózsdinak tartja a kínai oltást a professzor
A Szeged Televíziónak nyilatkozott Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora, aki szerint a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól – írja a szeged.hu.
Duda Ernő professzor előadás közben
A kormány sok millió adag kínai vakcinát venne
Duda Ernő egy repülőgéphez hasonlította a kínai gyártmányú oltásokat, miután megkérdezték től, mi a véleménye arról, hogy a kormány kínai vakcinát, a Sinopharm által gyártott oltóanyagot vásárolna milliós tételben:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
150 éves technológia
„Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával” – mondta Duda Ernő.
Elölt vírust fecskendeznek az emberekbe
Hozzátette, a kínai vakcinával a teljes vírust juttatják a szervezetbe, inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, vagyis benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja.
Az elpusztult vírus a szervezetben marad, később gondokat okozhat
„Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba” – hangsúlyozta a szegedi professzor. A beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani. Ez azt jelenti, hogy az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni – tette hozzá Duda Ernő.
Hiányosak az ismeretek
Duda Ernő virológus szerint kaotikus a kínai vakcinák helyzete. Emlékeztetett: a nyugati vakcinákról – a jóváhagyás előtt – megjelentetnek egy közleményt, amiben részletesen leírják a kísérletek menetét és eredményét. „A kínaiakkal kapcsolatban egyelőre ilyenről nem tudunk” – tette hozzá Duda Ernő, aki hiányolja a kínai vakcinák kísérleteinek a harmadik, utolsó fázisáról szóló dokumentumokat is.
Alacsony hatékonyságot mértek a brazilok
A minap derült ki a kínai vakcináról, hogy Brazília sok millió adagot rendelt belőle, de az ottani klinikai mérések szerint éppen csak 50%-os a hatékonysága, vagyis vagy használ, vagy nem. A WHO további adatokat kért be a kínai vakcináról.
Hármat kell beadni a kínai oltásból
A kínai oltással kapcsolatban az is érdekes és ellentmondó információ, hogy azt követően, hogy kiderült milyen alacsony hatékonyságot mértek a brazilok, bejelentették, ebből hármat kell beadni.
Folyamatos ködösítés
Az orosz és kínai vakcina körüli folyamatos ködösítés és nem átlátható információszolgáltatás pont olyan, mint azoknak az országoknak a politikai rendszere, ahonnét ezek a vakcinák származnak. Közben a csúcsvakcinának tartott, 95%-os hatékonyságú Pfizer/BioNtech vakcina gyártásáról, teszteléséről, működéséről még egy átlagos újságolvasó is sokat tud, ez pedig növeli a bizalmat.
Ez is érdekelni fog, kattints a címekre!
- Lehetetlenül lassú a brüsszeli vakcinabeszerzés – Döntést hozott a kormány
- Kiakadt a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa – Követelik, hogy az időseket csak az EU-ban jóváhagyott vakcinákkal oltsák be
Rengeteg kínai oltás jöhet Magyarországra
Orbán Viktor péntek reggel azt mondta a rádióban, hogy a kínai vakcinából milliószámra jöhetne, miközben az Európai Unió által menedzselt nyugati oltások lassan érkeznek az országba. Az orosz oltást Magyarországon állítólag 3 ezer emberen tesztelik.
Az európai országok sorban állnak Kínában
Vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás arról beszélt a közösségi oldalán egy videóban, hogy Európa Kínában áll sorban a vakcináért. Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál. „Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét” – jegyezte meg.
Karácsonykor mentek Kínába a magyar orvosok
Az államtitkár azt mondta: a külügyminisztériumban is „égtek a vonalak”, európai politikusok kérdezték, „mi ez”, és miért nem tudnak róla. Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. IDE KAPCSOLÓDIK: A magyar szakértők Kínába mentek megnézni a Sinopharm vakcinát – Ezt látták!
Elégedettek a magyar orvosok az eredménnyel
A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot. Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott: mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel.
Önkéntes az oltás
„Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek” – fogalmazott az államtitkár. Magyarországon az oltás önkéntes – emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy – amint ő is tette – regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. „Aki regisztrált, előnybe kerül” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: „minden élet számít!”.
Itt az államtitkár videója
BPK/MTI – Kiemelt kép forrása: MTI/Krizsán Csaba