Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma – mondta Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere napi 200 halottat sem zár ki a betegség csúcspontján.

Félmillió fertőzött

Még mindig nem ért teljesen véget a negyedik hullám – fogalmazott Kásler Miklós az Inforádióban. Szeptember 7-e és az idei év január 3-a között 456 ezer magyar fertőződött meg, akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre.

Javuló számok

1850 embert kezeltek intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, 30 százalék igen. A 450 ezer fertőzöttből 9485 ember hunyt el, ami 2,1 százalékos halálozási arányt jelent, szemben a megelőző hullámokkal, ahol ez az arány majdnem 4 százalék volt. A halálozás minimalizálódása körülbelül februártól várható.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Mekkora a védelem

Kásler Miklós beszélt arról a januártól májusig tartó vizsgálatról is amely 3,7 millió ember adatait dolgozta fel. Ennek konklúziója az, hogy a két oltás abban az időszakban a fertőzéssel szemben 69-89 százalékos védelmet adott, a halálozás ellen 88-98 százalékot. Ez mind az öt vakcinára egyértelműen vonatkozik.

Még kutatnak a negyedik oltás előtt, de már számolnak vele

A 24.hu azt írja, hogy Kásler Miklós teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével. Az immunológiai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a negyedik oltás várható időpontja nem négy hónap után szükséges, mint a második után, hanem hosszabb idővel kell számolni, de az immunológiai eredmények csak akkor válhatnak ismertté, ha a harmadik oltás után már 4-5 hónap eltelik, és a szakemberek mérni tudnak.

Kell-e negyedik oltás?

A negyedik oltás általános bevezetése egyelőre nem indokolt – ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Jakab Ferenc virológus szerint a harmadik oltás annyira megdobja a szervezet védekezési képességét, hogy egyáltalán nem biztos még, hogy szükség lesz Magyarországon a negyedik oltásra.

Jakab Ferenc erről beszélt

A Híradóban a negyedik oltás szükségessége kapcsán Jakab Ferenc, a PTE virológusa beszélt, aki azt mondta: “Azt lehet tudni, hogy az első és második oltás az alapoltás. A harmadik oltás meg egy ismétlő, megerősítő oltás, ami nagyon megdobja és megerősíti a szervezet védekezési képességét a vírussal szemben. Ennek gondos, precíz kidolgozása és analízise után tudjuk megmondani azt, hogy szükség van–e a negyedik oltásra”

További részleteket itt írtunk a negyedik oltásról

Hétfői adatok

Az elmúlt három napban elhunyt 167, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947-re emelkedett – közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn.

Táblázatban

Címlapfotó: MTI/Kovács Attila