Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta rémálom lett a hazaútból, feldagadt arccal, monoklival és négy felzaklatott gyerekével kellett hazatérnie az édesanyának. A Bükkös-patak partján sétáltak három kutyájukkal együtt, amikor egy mögöttük hajtó biciklis majdnem elütötte az egyik útjába perdült kisfiút.

Ezen akadt ki a férfi

„A gyerek értelemszerűen nem látta, mi történik a háta mögött, a biciklis nem csengetett. Az biztos, hogy hangos szavak hallattszódtak. A férfinak nem tetszett, hogy a kutyákon nincs póráz, szidni kezdte a családot, menjenek el az útjából, az anyuka pedig jelezte neki, ne itt biciklizzen, mert ez a járdaszakasz a gyalogosoké” – mondta egy szemtanú. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dulakodtak a parton

„Tény, hogy tavaly komoly konfliktusok voltak Szentendrén egy biciklis miatt, aki gyerekeket lökött fel. A lényeg, hogy a férfi, én nem láttam pontosan hogyan, de ököllel megütötte a nőt, aki a patak felé gurulva magával rántotta a támadóját, komoly dulakodás alakult ki. És a férfi még akkor is ütlegelte a nőt” – idézte fel a Blikknek az egyik szemtanú.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtörte a csendet az anya

A négygyermekes édesanya most megtörte a csendet és a Blikkhez eljutatott nyilatkozatában úgy döntött tisztázza, mi is történt pontosan. A nyilatkozatot változtatás nélkül közöljük:

Hazafelé sétáltak

“Próbáltam elkerülni a médiában való szereplés bármilyen módját, de azt hiszem odáig fajult ez a dolog, hogy kénytelen vagyok megszólalni, hacsak írásban is. Előre leszögezném ez az első és utolsó nyilatkozatom az ügy kapcsán és szeretnék megkérni mindenkit ezt tartsa is tiszteletben, mert semmi másra nem vágyunk jelen pillanatban csak egy kis megnyugvásra. Sok pontatlanság kering a történetekkel kapcsolatban, nem mennék részletesen bele, mert nem érzem, hogy nekem bárkinek is magyarázkodnom kéne. Nem szóltam be senkinek, nem kiabáltam senkivel, egyszerűen élveztük a jó időt végre és sétáltunk hazafelé az oviból.”

Többször megütötte, a haját tépet

Nem egyszer, többször ütött meg, a hajamat tépte a copfomnál fogva, rúgott a földön. Nem hagyta abba, akkor állt le amikor leszedte rólam a segítő szándékú apuka. Utána menekülni próbált, nem tudtam még akkor sem az ordító, síró gyerekeimet magamhoz ölelni, mert minden erőmet összedve kellett a helyszínen tartanom. Elküldhetném a videókat a médiának, hogyan próbálja meg kitörni az ujjaimat vagy kicsavarni a kezem, miközben még a 112t is próbálom tarcsazni. Telerakhatnám a netet az ütések, rúgások nyomaival amik a mai napig is jól láthatóak a testem több pontján, de nem teszem,mert nem gyógyítja meg azt a rengeteg testi és lelki sérülést, amit okozott nem csak nekem az egész családomnak. Nem oldja fel azt a dühöt, amit a férjem érez azóta a nap óta, hogy nem döngölhette a földbe ezt az „embert”, de rá az örökkévalóságig büszke leszek, hogy azt a mérhetetlen indulatot vissza tudta fogni a kérésemre. Ilyen egy FÉRFI. Nem oldja fel azt az óriási traumát, amit a gyerekeim átéltek.”

Tiszta a lelkiismerete

„Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan jöttem ki a rendőrségről, hogy nem kellett hazudnom, én tiszta szívvel és büszkén nézek minden nap azóta is a gyerekeim és a férjem szemébe, nem kell lesütnöm a szemem, ha ismerőssel találkozom és reggel mikor felkelek tükörbe tudok nézni és nem akarom szembeköpni magam a történtek miatt. Azoknak az embereknek meg, akik azt hiszik ez egy hadjárat, semmi közöm ennek az egész média cirkusznak az elindításához, pont hogy nyugalmat szerettünk volna és azóta minden napunk erről szól.”

Félnek a gyerekek

Nem kívánom senkinek, hogy a gyereke éjjelente bepisiljen a félelemtől, nem kívánom senkinek, hogy arra kelljen éjjel ébredni, hogy a másik gyereknek olyan fulladásos rohama van éjjel, hogy a halálfélelem látszik a szemében és nem kívánom senkinek azt sem, hogy amikor reggel felöltözik és meglátja a 4 éves fia a pólója színét, az legyen az első mondata, hogy „anya a bácsinak is ilyen volt, tudod aki bántott”. És azt sem, hogy terápiára kelljen hordani a gyerekeket is csak remelvén, hogy nem egy örök életre szóló trauma marad. Nem kívánom senkinek az éjjeli rémálmokat és azt az érzést sem, ami előjön amikor elmegy a közelemben egy középkorú férfi.

Köszönetet mondott

„Köszönöm minden embernek, aki bármilyen formában próbált segíteni és köszönöm azóta is azt a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kapunk, ez nagy segítség ebben a helyzetben. Hiszem, hogy mindenki megkapja a büntetését, ha nem az igazságszolgáltatástól az élettől biztosan. Ezt a levelet kizárólag ebben a formában teljesen terjedelmében lehet felhasználni, semmilyen részletet külön nem lehet kiragadni belőle és semmilyen formában nem szeretnék a továbbiakban ebben részt venni.”

Felháborodtak a helyiek

Ahogy írtunk róla, a közösségi oldalon valóságos népharag zúdult az ismeretlen biciklisre, akiről helyiek úgy tudják: nagy tudású, budapesti értelmiségiről van szó, ráadásul társadalomkutatóról. Teljességgel érthetetlen, hogyan vetemedhetett ilyen szélsőséges viselkedésre.

Ezt lehet tudni a támadóról

Az 54 éves S. Róbert komoly szaktudású és tapasztalatú szakember, diplomás szociológus, több mint 25 éve foglalkozik piac-, vélemény- és társadalomkutatással. Az interneten megtalálható életrajza szerint egyik fő szakterülete az életstílus-kutatás. 2008-ban saját piackutató céget is alapított, ám ezt pár éve bezárta.

Elmenekült volna

A szemtanúk szerint a férfi megpróbált az incidens után felszívódni, három járókelő kellett, hogy ott tartsák a biciklist a helyszínen, amíg a meggyötört anyuka hívására a rendőrök megérkeztek.

Sírtak a gyerekek

A férfi sárga pólója el is szakadt, és miközben legurultak a meredek domboldalon, a férfi még többször is megütötte közben a nőt. Pillanatok alatt történt minden – tette hozzá a szemtanú, aki elárulta azt is, hogy a nő mindegyik gyermeke sírt a megrázó jelenetek láttán és közben kiabáltak, hogy „Anyu, anyu”.

Nem volt esélye elmenekülni

„A nőnek diónagyságú pukli nőtt a homlokán, ahova a férfi ököllel odacsapott. A sérült nő fogta a biciklivázát is, hogy addig ne tudjon elmenni, a másik kezével pedig közben már hívta a rendőröket. Később a férje is megérkezett a helyszínre, úgyhogy esélye sem volt a kerékpárosnak, hogy elhagyja a helyszínt” – fejtette ki a történet folytatását a nyilatkozónk, aki a férfitől való félelem miatt nem szerette volna vállalni a nevét.

Megbánta

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit a helyszínen előállították, jelenleg pedig a Szentendrei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán súlyos testi sértés kísérlete miatt van folyamatban büntetőeljárás. Úgy tudjuk, ennek gyanúsítottja a férfi, aki azonban megbánta, amit tett, de ezt még nem jelezte áldozata felé. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció