A gazdasági válság ellenére rengeteg autót helyeznek forgalomba továbbra is Magyarországon. Július elseje óta adják ki az új formátumú rendszámokat.

A nyár óta hatszámjegyű a kiadott rendszámok mennyisége

Miután elfogytak a régi formátumú rendszámok, át kellett térni egy új formátumra. Az új magyar hatósági jelzéseken az eddigi három betű és három szám helyett immáron négy betű és három szám szerepel. A négy betű között Magyarország címere is szerepel a friss rendszámtáblákon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Októberben tömegével volt szükség az új rendszámokra

A legutóbbi hónap során több mint 30 ezerrel nőtt az új rendszámok száma. A Technológiai és Ipari Minisztérium szombaton közzétett Facebook bejegyzéséből kiderül, hogy már a 130 ezret is meghaladja azon autók száma, amelyek ilyen hatósági jelzéssel rendelkeznek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Így néznek ki az új rendszámok

Többnyire személyautókra kerül a címeres rendszámtábla

A közleményből kiderül, hogy az új rendszámtáblák több mint kétharmada személyautókra kerül. Ezekből már több mint 95 ezer fut az utakon.

Kiderült, mi a helyzet a zöld rendszámokkal

Egyre több ember vásárol környezetkímélő járművet, amelyekre zöld rendszám kerül. Bár az utóbbi időben több városban is korlátozták vagy teljesen el is törölték a zöld rendszámhoz kapcsolódó előnyöket, vannak azért még olyan hazai települések, ahol ingyen lehet zöld hatósági jelzéssel parkolni. Az új formátumú rendszámtáblák közül 6500 zöld.

Ezek is érdekelhetnek!

Egyéni rendszámtáblákat már kevesebben igényelnek

Októberben csökkent az egyénileg választott vagy rendelt jelzések iránti érdeklődés. Eleinte igen élénk volt ezek után a kereslet, sokan azzal a céllal vásároltak meg hatósági jelzéseket, hogy borsos áron értékesítsék őket. A legutóbbi hónapban azonban már csak 250 ilyen igénylés érkezett. Országosan 1500 egyedileg igényelt hatósági jelzés van forgalomban.

Vannak megkötések a rendszámok kapcsán

Sokan elkezdtek azon morfondírozni, hogy lehetnek-e majd vicces vagy trágár szavakat formáló rendszámok. Nos, a kreativitásnak határt szab, hogy az első két betű csak két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet. Kettős mássalhangzók, mint a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs nem jöhetnek szóba, csak a dz.

Nem lehet eltérni az egyénileg kiválasztott rendszámok esetén a formátumtól

Az első négy karakternek egyéni rendszám esetén is betűnek kell lennie, az utolsó háromnak pedig számnak. Lehet egyedi rendszámot kérni, ezeknek 3-6 betűből és 1-4 számból kell állnia. Ugyanakkor az utóbbiak esetén is megkötés, hogy semmilyen rendszá nem ütközhet közerkölcsbe, közrendbe vagy jogszabályba.

Van, ami változott, van ami nem

Az új autók növekedésének aránya nem változott a megelőző hónapokhoz képest. Ha egy teljes évre kivetítenénk az eddigi adatokat, akkor 400 ezer lehetne az új autók száma. Tavaly és tavalyelőtt, 310-315 ezer volt ez az érték, 2019-ben pedig 385 ezer új gépjérmű állt forgalomba. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az új formátumú rendszámok – Forrás: Technológiai és Ipari Minisztérium