Nem utalnak a Színművészetis hallgatóknak ösztöndíjat és szociális támogatást, ráadásul kizárták őket az egyetem egyik filmes műterméből is. Az egyetem vezetése nem nyilatkozik, a hallgatók szomorúnak tartják, hogy önhibájukon kívül nem tanulhatnak és a félév érvényessége is kérdésessé vált.

Nem kaptak ösztöndíjat

Október közepén, de legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) érintett hallgatóinak számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj összegeinek – értesült a hvg.hu a hallgatóktól –, de az utalást megindító dokumentum Szarka Gábor aláírására vár.

Szociális támogatás

A hallgatói ösztöndíjra tanulmányi eredmény alapján lehet jogosult egy hallgató, a szociális támogatást viszont  rászorultsági alapon ítélik meg : a támogatási kérelem elbírálásakor figyelembe veszik többek között a lakhatási körülményeket, a lakhely távolságát az egyetemtől, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, az egészségügyi állapotot.

Nagy szükség lenne rá

Vagyis azoktól vonják meg a támogatást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – nyilatkozta Szurdi Panni, az egyetem hallgatója a portálnak.

Az SZFE bejárata – Fotó: BPK

80 ezer forint

A két támogatás összege szeptemberre és októberre egyes hallgatóknál akár a 70-80 ezer forintot is elérheti. Nagyjából minden ötödik hallgató jogosult valamilyen támogatásra.

Nem nyilatkozik

Az ügyben a HVG megkereste Szarka Gábor kancellárt, aki közölte: egyelőre nem kíván nyilatkozni, később azonban küldött egy SMS-t arról, hogy “a szociális ösztöndíjak kiutalásra kerültek az SZFE-n”. 

Nem engedik be őket

Közben nem engedik be a Színház-és Filmművészeti Egyetem Róna utcai gyakorló műtermébe a hallgatókat. Az ATV-nek az egyik operatőr hallgató elmondta: az osztályfőnökük értesítette őket arról, hogy már nem mehetnek be a terembe.

Kancellári utasítás

Az osztályfőnök a műszaktól tudta meg, hogy egy kancellári utasítás értelmében most csak karbantartásra lehet használni azt a teret, amit nagyjából 50-60 tanuló (operatőrökön kívül gyártásvezetők, látványtervezők, vágók, rendezők) vett igénybe korábban. Nekik most otthoni munkavégzésre kell váltaniuk.

Méltatlan és abszurd

Csillag Marcell „méltatlannak” és „abszurdnak” tartja a helyzetet. “Teljesen méltatlan – és abszurd – az, hogy ha mi tanulni szeretnénk, akkor el kell foglalni a gyakorló műtermünket ehhez.

Állami feladat

Az állam feladata ennek a biztosítása annak a hallgatói szerződésnek a fényében, hogy én vállaltam azt, hogy itthon maradok, miután elvégzem ezt a képzést, az állam pedig vállalta azt, hogy a képzés feltételeit nekem biztosítja. Ez jelen pillanatban nem teljesül, és a szomorú helyzet, hogy a saját hibánkon kívül nem fogjuk tudni a szemeszterünket teljesíteni” – magyarázta a hallgató.

Ez is érdekes, olvasd el!

Kiemelt kép: SZFE főbejárata – Fotó: BPK