A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, Kovács Kati lázasan készül a szilveszter éjszakájára. A lakás csillog, az ételek készülnek, fogadalom azonban nem hangzik majd el ebben az évben sem.

1965-ben ismerték meg

Kovács Kati 58 évvel ezelőtt, 1965-ben a második Ki mit tud? győzteseként lett országosan ismert, és azóta is az egyik legnépszerűbb hazai előadó. Kedveltségét nem csak énekhangjának, hanem a barátságos természetének is köszönheti. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hétköznapi egri lány

Katinak mindig mindenkihez van egy kedves szava, illetve a mai napig megmaradt annak a hétköznapi egri lánynak, akinek született.  Az énekesnő december harmincadikán is otthon serénykedett. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Nem fogadok meg semmit”

„Nem fogadok meg semmit az újévre, mert úgysem tartom be! Amit viszont nem határozok el, csak úgy belevágok, azt rendre véghez is viszem. Ilyen vagyok én, ez a természetem” – árulta el a Borsnak arra a kérdésre válaszolva, hogy tesz-e bármilyen fogadalmat a 2023-as évre.

Rendre elbukott

„Hiába minden, sokszor elhatároztam már, hogy a következő évben majd fogyok vagy többet sportolok, vagy bármit teszek – rendre elbuktam” – tette hozzá.

Nyitott szívvel várjunk

„Egy ideje úgy gondolkodom, hogy nem kell megfogadnunk semmit, csak nyitott szívvel várni kell, hogy mit hoz a jövő, és tudni kell annak örülni. Én mindenesetre így teszek és még nem csalódtam” – zárta gondolatait Kovács Kati.

Életmű-koncertet adott

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról szeptemberben, hogy a 75. születésnapja alkalmából Életmű-koncertet adott Kovács Kati a Budapest Kongersszusi Központban. A fellépésre egy különleges vendég is érkezett Zalatnay Sarolta személyében, aki szeretett volna a legendás énekesnővel kibékülni, ugyanis évtizedek óta hűvös köztük a hangulat.

Végig bulizott

Cini a hátsó sorok egyikében bulizta végig a koncertet, Kovács Kati pedig egy ponton lejött a nézők közé, egész pontosan akkor, amikor a Találkozás egy régi szerelemmel című nótát énekelte, ez alatt pedig ökölcspacsizott is Cinivel.

Elmaradt találkozás

Zalatnay Sarolta a koncertet követően szeretett volna találkozni Katival, ám az énekesnő nem fogadta őket, így kamerán keresztül üzent: “Megríkattál egy kicsit, mert 1990-ben, az én 25 éves jubileumomon vendég voltál, és az édesanyám még élt, s akkor az „Úgy szeretném meghálálni” neki is szólt. Az édesanyámat nagyon boldoggá tetted, ezt soha nem fogom elfelejteni, még ha bántasz is. Nagyon köszönöm neked, ahogy ezt az estét is!”

Közel laknak egymáshoz

A két énekesnő egyébként a budapesti agglomerációban él, alig 18 kilométerre egymástól, ugyanis Kovács Katinak Budajenőn, míg Zalatnay Cininek Tárnokon van az otthona. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kovács Kati. Fotó: Egri Hírek