Csepel korábbi fideszes alpolgármestere, Ábel Attila szerint a terület önkormányzati vezetője, a rezsibiztos Németh Szilárd előrehozott választásokat akar kicsikarni.

Bármi áron előrehozott választásokat akar

Ahogy azt már a budapestkörnyéke.hu is megírta, Ábel Attilát korábban kizárták a Fideszből. A 24.hu cikke szerint volt csepeli alpolgármester szerint Németh Szilárd országgyűlési képviselő a csepeli testület ellehetetlenítését tűzte célul maga elé. A volt szövetségeseit akarja leváltani. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két korábbi szövetséges nem kapott kegyelmet

Március végén jelentette be a szervezet, hogy megtörtént az újjáalakítás, mindenkit felvettek, aki jelentkezett, kivéve Ábelt és Borbély Lénárdot, a 21. kerületi polgármestert, akik hiába adták be tagkérelmüket, azt a választmány elutasította.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nincs bocsánat

A bejelentéssel véglegessé vált a rezsibiztos szakítása egykori párttársaival és barátaival, és a kormánypárthoz egyébként lojális kerületvezetés szokatlan politikai helyzetbe került.

Szokatlan politikai helyzet

A csepeli önkormányzat Fidesz-frakciója ugyanis szintén Németh Szilárd felügyelete alá került – szemben az exfideszes polgármesterrel és helyettesével.

Ábel szerint Németh Szilárd irányít

Az is szokatlan, hogy egy országgyűlési képviselő megjelenik egy testületi ülésen. Ábel szerint ezen Németh Szilárd sms-ekkel, fejrázással és bólintásokkal irányította a többi fideszest. „Időnként jelbeszéddel is próbálkozott – de az láthatóan nem ment sem neki, sem Bercsik Károly frakcióvezetőnek” – írta Ábel a Facebook oldalán.

Szembementek a Fidesz családbarát politikájával is

A Csepelinfo szerint a Fidesz-frakció nem fogadta el a közterületek rendjéről szóló előterjesztést, majd a nyári napközis táboroztatásra is nemet mondott. A lap szerint ez „teljes mértékben ellentétben áll a Fidesz országosan és az önkormányzatokban elfogadott családbarát politikájával”.

Már márciusban is állt a bál Csepelen

Ahogy a budapestkörnyéke.hu is megírta alig egy hónappal ezelőtt: Németh Szilárd egy ügyes trükkel kirakta Csepel fideszes polgármesterét a pártból. Az újjáalakult helyi pártszervezetbe leadta tagfelvételi kérelmét Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester, az Országos Választmány Elnöksége viszont ezt nem fogadta el. Németh és Borbély régóta rossz viszonyban van egymással.

Akkor újjáalakult a csepeli szervezet

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya Elnökségének egyhangú döntése alapján a Fidesz 35. születésnapjának előestéjén újjáalakult – a korábban egyhangú döntéssel feloszlatott – csepeli szervezet. Az Alapszabály alapján az elfogadott ismételt tagfelvételi kérelmet benyújtók tagsági jogviszonyát folyamatosnak kell tekinteni.

Nem fogadták el Borbély Lénárd kérelmét

Az Országos Választmány Elnöksége két volt tag, Borbély Lénárd csepeli polgármester és Ábel Attila csepeli alpolgármester ismételt tagfelvételi kérelmét nem fogadta el. Morovik Attila csepeli alpolgármester pedig ismételt tagfelvételi kérelmet be sem nyújtott, ami kilépésnek minősül.

Már decemberben a polgármester buktatásán dolgozott

A politikus még a helyi Fidesz alapszervezetet is feloszlatta annak érdekében, hogy Borbély Lénárd elveszítse párttagságát. Az alpolgármester szerint Németh Szilárd birkózószövetsége terjeszkedni akar a kerületben, amelyet Csepel vezetője nem támogat, ez lehet a konfliktus alapja. – írtuk meg akkor.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: MTI