Csúnyán átverik az embereket azzal, hogy szépséghibásként hirdetnek termékeket, miközben azok silány áruk – erre a megállapításra jutott a FEOSZ.

Csak szépséghibás

Megszaporodott azon hirdetések száma, melyekben apróbb (külsérelmi) hibákkal rendelkező termékek megvásárlására buzdítják a közönséget – írja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Átverés

Jóhiszeműen azt gondolhatja ilyen esetekben a vásárló, hogy ezek új termékek, csak egy kicsit karcosak, szállításkor sérültek. Ehhez képest tudtukon kívül a vevők akár több éves, használt készüléket is megvehetnek ezekben az üzletekben.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Fura garancia

A FEOSZ arra is figyelmeztetm hogy, a vásárlások során aláíratnak szerződést a fogyasztóval, mely tartalmazza, hogy használt terméket vásárol a fogyasztó, csak ezt akkor az aláírás előtt nem olvassa el, hiszen fel sem merül benne, hogy nem új terméket vásárol. Ráadásul még akár 3 év garanciát is vállal a kereskedő, ezzel is elaltatva a vásárló éberségét.

Nem sikerül megjavítani

A panaszok tanúsága szerint a műszaki termék, legyen szó akár fagyasztóról, szárítógépről, vagy mosogatógépről, rövid időn belül tönkremegy, a kereskedő vállalja a javítást, de nem feltétlenül sikerül megjavítani azt.

Régi cucc

A fogyasztók ekkor próbálnak a gyártótól segítséget kérni, és a bediktált gyártási szám alapján az derül ki, hogy sok éve gyártott termékekről van szó. Ezek után természetesen felháborodottan reklamálnak a kereskedőnél, és kérik vissza a pénzüket, de a válasz egyértelmű: “Nézzék meg a szerződést!”

Ezekre nincs kötelező jótállás

A fogyasztóvédelmi egyesület figyelmeztet: használt termékekre nincs kötelező jótállás, csak olyan szavatossági igénnyel lehet fellépni, mintha egy cipőt vásároltunk volna. A kereskedők ugyanakkor bármikor vállalhatnak jótállást egy termékre, de előfordulhat, hogy csak a termékek kijavítását vállalják vagy cseréjét, azonban a vételár visszafizetését már nem.

Van, de sokkal korábbi

Egy másik irány az, hogy outlet webáruházból rendelik meg a műszaki cikket a vásárlók és amikor meghibásodik a termékek ekkor derül ki, hogy a jótállási jegyen nem a vásárlás dátumától indul a jótállási idő, hanem hónapokkal korábbról. Így feltételezhetően korábban másnak is értékesített, de visszaküldött termék újbóli értékesítése történik meg, ezért más a jótállási jegy dátuma.

Ezt mindenképpen tedd meg

Meg kell nézni, hogy az adott üzlet, kereskedő szerepel-e valamilyen negatív listán, vagy a fogyasztóvédelemért felelős Igazságügyi Minisztérium által működtetett www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu weboldalon.

Hasznos még

Azt is tanácsolják, hogy az adott termékről, üzletről olvassa el ember az interneten felellelhető vásárlói kommenteket, értékeléseket, mielőtt megvásárolják a termékeket.

Fotónk illusztráció: olia danilevich a Pexels oldaláról.