Nem lesz a következő Orbán-kormány tagja Kásler Miklós. Az EMMI-t vezető miniszter a hírek szerint nyugdíjba vonul. Nyugdíjas éveit vélhetően unokáival, Budakeszin tölti.
Nyugdíjba megy Kásler Miklós
Nyugdíjba vonul Kásler Miklós, a 72 éves miniszter nem lesz a 5. Orbán-kormány tagja – írja a Népszava. A EMMI jelenlegi vezetője 2018-ban az Országos Onkológiai Intézet főigazgatói székét cserélte a nagypolitikára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Folyamatosan lebegtették a távozását
Hivatalba lépése pillanatától rendre felröppent a hír, hogy hamarosan távozik posztjáról. A minisztercseréről szóló hírek a Covid járvány idején szinte mindennapossá váltak, de Orbán Viktor kitartott az orvosprofesszor mellett, és Kásler Miklós a ciklus végéig tárcavezető maradhatott.
Hirdetés
A csendes miniszter
A Szechenyi-díjas professzor, a többi miniszterrel ellentétben, nem vett részt a választási kampányban. Miniszterségének második felében szinte egyáltalán nem nyilatkozott a sajtónak. Az utóbbi egy évben pedig a munkájával kapcsolatos információkat kizárólag a Facebook oldalán hozta nyilvánosságra.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rendőrök őrizték a házát
Novemberben írtunk arról, hogy Kásler Miklós halálos fenyegetést kapott. A budakeszi otthona előtt hetekig egy lakókocsi parkolt. Innen figyelték a rendőrök a miniszter lakását, de időnként egy rendőrautó is megjelent a ház előtt.
Ebből a lakókocsiból figyelték Kásler Miklós házát

Megfenyegették Kásler Miklóst
Az akkori információk szerint a minisztert a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban fenyegették meg, ugyanúgy, mint abban az időszakban Müller Cecíliát.
Bicikliutat adott át
Tavaly év végén Kásler Miklós kerülte a nyilvános rendezvényeket is, csak Budakeszin, a helyi kerékpárút átadásán jelent meg. A rendezvényen egyébként Kásler Miklós jelenléte miatt óriási rendőri készültség volt.
Kásler Miklós és Csenger-Zalán Zsolt a budakeszi kerékpárút átadóján

Vigyáztak a miniszterre
Az átadóra érkezett minisztert az autója szinte a pódiumig vitte, majd az átadó után a szalagok átvágását követően pár lépésre állt meg ismét a minisztertől, aki rövid udvariaskodás után gyorsan távozott.
Négy szakvizsgája van
Kásler Miklós Sárváron érettségizett, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1974-ben. Sebészeti, szájsebészeti, plasztikai és onkológiai szakvizsgát szerzett.
Főigazgatóból miniszter
1981-től dolgozott az Országos Onkológiai Intézetben, 1992-ben lett az intézmény vezetője. Orbán Viktor negyedik kormányába, 2018-ban, kérte fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetésére.
Történetfilozófiai kérdések
Onkológusi munkája mellett mindig nagy érdeklődést tanúsított a magyar nemzeti történelmi, történelemfilozófiai sorskérdések iránt, számos szakértővel folytatott e témákban mélyreható beszélgetéseket. Az a véleménye alakult ki, hogy „a mai ember utat tévesztett, elveszítette értékeit. Majdnem azt lehet mondani, hogy morális interregnum alakult ki, amikor a régi klasszikus, az évszázadok által megszűrt értékek egy részét az emberiség elvesztette, és keresi a megoldáshoz vezető utakat.
Magyar őstörténet
Kásler Miklós védnökségéhez fűződik a magyarok őstörténetével foglalkozó nemzetközi kutatócsoport eredménye, amely genetikai alátámasztást talált arra, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai vérvonalból származnak, mivel a genetikai markerek segítségével feltérképezhető az apai ági genetikai történelem.
Kásler Miklós budakeszi háza

Nyugdíjas évei
A miniszter nyugdíjaséveit vélhetően Budakeszin tölti. Húsvétkor feleségével és unokáival közös képet posztolt, így biztosan a nagypapaként is aktívabb lesz. Valószínűleg sokszor feltűnik majd Sárváron is, ahol van egy háza. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Kásler Miklós feleségével és unokáival – Forrás: Facebook/Kásler Miklós