Nem tetszett a részeg férfinek, hogy nem szállhatott fel a villamosra, ezért ököllel ütni kezdte a villamos vezetőjét. A rendőrök nem sokkal később elfogták a 38 éves elkövetőt.

Ököllel ugrott neki a vezetőnek

Ököllel esett a 61-es villamos vezetőjének egy részeg férfi a Fehérvári úton. A BRFK a keddi esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy a villamos nem szállított utasokat, amikor férfi odalépett a járműről leszálló vezetőhöz.

Vitatkozott a sofőrrel

A férfi sérelmezte, hogy nem szállhat fel a villamosra, vitatkozni kezdett a sofőrrel, majd ököllel megütötte. A 24.hu úgy tudja, hogy a villamosvezetőt bántalmazó férfi meglehetősen ittas volt a bűncselekmény elkövetésekor.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták az elkövetőt

A rendőrök a bejelentést követően tíz perc alatt a helyszínre értek és elfogták a 38 éves budapesti G. Lászlót, akit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítottak meg.

Maszk sem volt rajta, ezért is feljelentették

Mivel a férfi a közterületen nem viselt maszkot, ezért az őt elfogó rendőrök a maszkviselés szabályainak megszegése miatt is feljelentették.

Megkéseltek egy utast

Két hete írtunk arról, hogy alkalmanként drogozott és testi sértés miatt már volt dolga a rendőrséggel annak a férfinak, aki az 1-es villamoson, nyakon szúrt egy idős embert. A férfit letartóztatták. Az eset november 12-én a 9. kerületben a Mester utcánál történt. Az volt a bűne a megkéselt utasnak, hogy szólni merészelt a nem megfelelő maszkhasználat miatt.

Pisztoly a villamoson

Október sem múlt el villamoson történt balhé nélkül. Gáz-riasztófegyverrel hadonászott egy férfi szintén az az 1-es villamoson, őt is nemsokkal az eset után elfogták a rendőrök. Az 53 éves férfi hangosan hallgatta a zenét, ezért szólt rá az egyik utas, erre ő a táskájából elővette a fegyvert és megfenyegette az utast, hogy maradjon csendben.

Lopott tévé a villamoson

Elképesztő mi megy a villamosokon! Ellopott egy tévét, majd azzal szállt fel egy villamosra egy tolvaj még a nyáron. A férfi betört a Liszt Ferenc tér egyik lakásába, ellopott egy tévét, majd azzal a kezében elsétált és gond nélkül felszállt a villamosra.

Ezeket se hagyd ki!

Kiemelt kép: illusztráció