Véget ért a 2019-es önkormányzati választás. Országosan 3177 településen lehetett szavazni, az agglomeráció 90 településén problémamentesen zajlott a szavazás. Kövesd az élő hírfolyamunkban az agglomeráció legfontosabb híreit.

Vége az élő tudósításnak, a győztes és a vesztes beszédéről készült összefoglalónkat itt találjátok.

23:10

Azt mondja, Tarlós István telefonon gratulált neki, Karácsony megköszöni Tarlós 9 éves munkáját.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

23:06

„A kampány véget ért, most a munka következik. Új alapokra szeretném helyezni a kormány és a főváros kapcsolatát. Holnaptól elkezdjük végrehajtani azt a programot, amelyet megírtunk.Egy átlátható, tisztességesen működő várost építünk” – mondta Karácsony Gergely, megválasztott főpolgármester

23:04

Karácsony mindenkinek megköszöni, aki hozzásegítette a győzelemhez. Kálmán Olgát is kiemeli, aki Karácsony mögött áll a sajtótájékoztatón.

23:02

Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tart. A 20. századból a 21. századba viszi át Budapestet – azt mondja

22:59

Orbán Viktor azt mondja, az országos eredményeket összesítve, továbbra is a Fidesz-KDNP Magyarország legerősebb pártszövetsége

22:56

Orbán Viktor szerint ez egy nehéz választás volt. Mindenkinek gratulál, megköszöni Tarlós István 9 éves munkáját. Hálás amiért Tarlós kirángatta Budapestet a válságból. „Az elmúlt 9 évben a kormánypártok adták a főváros vezetőjét. Most ez másképp lesz. A kormány készen áll az együttműködésre az új főpolgármesterrel” – mondta a kormányfő

22:55

Hosszan ünnepelték Tarlóst a Bálnában. Orbán Viktor kezdi el beszédét.

22:51

Tarlós István megköszöni mindenkinek, aki rá szavazott és Budapestnek a 9 éveset és Óbudának a 20 évet. „Országosan szép az eredmény, de Budapesten el kell gondolkodni” – mondta. „Éjféltől Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere” – jelentette ki Tarlós István. Nagy taps fogadja.

22:50

Kezdődik Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója, nagy taps fogadja őket a Bálnában

22:48

Telkiben maradt Deltai Károly a polgármester

22:45

Nemsokára Orbán Viktor tart sajtótájékoztatót

22:39

Gyömrőn Gyenes Levente Zoltán, 67 %-al nyert a jelenlegi fideszes városvezetővel szemben.

22:35

Érden 74%-nál egyre rosszabbul áll az eddigi polgármester. Dr. Csőzik László tűnik befutónak, aki 10%-al vezet, 50%-on áll.

22:31

Ismét Hatvani Miklós (ISASZEGI ÁPRILIS 6. KÖR) lett Isaszeg polgármestere, 52,76%-ot ért el.

22:28

Ráckevén is van végeredmény. Vereckei Zoltán, a KEVE jelöltje lesz a polgármester.

22:26

Kistarcsán 87%-on, Juhász István a Fidesz-KDNP jelöltje áll nyerésre.

22:25

Solymáron 75%-os adatok mellett, Dr. Szente Kálmán az eddigi Fidesz-KDNP-s polgármester a befutó.

22:24

Fóton marad Vass György. 100%-os feldolgozottságnál mindössze 205 szavazattal nyert.

22:22

Diósdon 75%-os feldolgozottságnál Spéth Géza a Diósdiak a Városért Egyesület jelöltje áll nyerésre 35%-al. Az eddigi polgármester Bogó László megbukni látszik.

22:20

Nagykovácsiban 68%-os feldolgozottságnál 38%-al nyerésre áll Kiszelné Mohos Katalin, az eddigi polgármester.

22:19

Érden 68%-os feldolgozottságnál Csőzik László áll nyerésre, 9%-os az előnye az eddigi polgármesterhez, T. Mészáros Andráshoz képest.

22:15

Pilisvörösváron Dr Fetter Ádám, a Tegyünk Együtt Vörösvárért egyesület jelöltje lehet a polgármester. Az eddigi polgármester Gromon István bukásra áll 70%-os feldolgozottságnál.

22:12

Gödön elbukott az eddigi polgármester, az ellenzéki összefogás jelöltje Balogh Csaba nyert. 4014 szavazatot kapott.

22:10

Biatorbágyon Tarjáni István Fidesz-KDNP-s polgármester marad a város vezetője. 2471 szavazatot kapott.

22:09

Gödöllőn Gémesi György lett ismét a polgármester, aki 29 év óta vezeti a települést.

22:06

Tarlós gratulált Karácsonynak, 63%-os feldolgozottságnál 50,2%-on áll Karácsony és 44%-on Tarlós

21:47

Kerepesen Gyuricza László (FIDESZ-KDNP) lett a polgármester. A jelöltek sorrendje:

  • Gyuricza László (FIDESZ-KDNP) – 35,71 százalék (1503 szavazat)
  • Dr. Fila László (TETTEKKEL A FEJLŐDÉSÉRT!) – 20,98 százalék (883 szavazat)
  • Springer Friedrich (Független) – 17,25 százalék (726 szavazat)
  • Liptay Gábor (PÁTRIA EGYESÜLET) – 14,68 százalék (618 szavazat)
  • Vig János (DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD) – 10,07 százalék (424 szavazat)
  • Mészáros István (Független) – 1,31 százalék (55 szavazat)

21:45

Törökbálinton is hosszabbít a polgármester. Ismét Elek Sándor (FIDESZ-KDNP) lett a győztes. A jelöltek sorrendje:

  • Elek Sándor (FIDESZ-KDNP) – 52,14 százalék (2878 szavazat)
  • Szőke Péter (TÖRÖKBÁLINT HOLNAP EGYESÜLET) – 41,61 százalék (2297 szavazat)
  • Dr. Szentmiklósi-Tóth Tamás (MSZP-MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT-PÁRBESZÉD-SZOLIDARITÁS) – 6,25 százalék (345 szavazat)

21:43 Halásztelek

Halászteleken is van eredmény. Szabó Tibor (FIDESZ-KDNP) lett Halásztelek polgármestere. A jelöltek sorrendje:

  • Szabó Tibor (FIDESZ-KDNP) – 48,72 százalék (2120 szavazat)
  • Szentgyörgyi József (SIKERES HALÁSZTELEKÉRT) – 41,37 százalék (1800 szavazat)
  • Balázs Zoltán Ádám (Független) – 9,91 százalék (431 szavazat)

21:41

Budakalászon is van végeredmény. Dr. Göbl Richárd (2011 EGYESÜLET) lett Budakalász polgármester. A jelöltek sorrendje:

  • Dr. Göbl Richárd (2011 EGYESÜLET) – 50,45 százalék (2464 szavazat)
  • Rogán László (FIDESZ) – 40,48 százalék (1977 szavazat)
  • Lázár Péter (Független) – 9,07 százalék (443 szavazat)

21:36

Piliscsabán az eddigi polgármester Farkas András Elek vezet 50%-al, 50%-os feldolgozottség mellett.

21:35

Veresegyházon ismét szóba sem jöhet másik polgármester csak Pásztor Béla, aki már 50 éve vezeti a várost. 50%-os feldolgozottságnál 75%-on áll.

21:31

Budapesten 48% -os feldolgozottságnál Tarlós 45,4%, Karácsony pedig 49,4%-on áll.

21:28

Tökölön van már végeredmény. Ismét Hoffman Pál (FIDESZ-KDNP) Tököl polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
A jelöltek sorrendje:

  • Hoffman Pál (FIDESZ-KDNP) – 49,19 százalék (1493 szavazat
  • Farkas Zsuzsanna (CIVIL KONTROLL) – 32,59 százalék (989 szavazat)
  • Kéméndi Zsolt (Független) – 18,22 százalék (553 szavazat)

21:26

Budaörsön toronymagasan 71%-al Wittinghoff Tamás vezet, a feldolgozottság 58%.

21:23

Az eddigi 30%-os feldolgozottsági adatok szerint Szentendrén, Gödön, Szigetszentmiklóson, Vácon és Érden is az ellenzék vezet.

21:17

Budakeszin 34,69 % feldolgozottság mellett, 58 %-on áll Győri Ottília jelenlegi fideszes polgármester és 41 %-on áll az ellenzéki összefogás jelöltje, Hegyesi Beáta.

21:15

Szigetszentmiklós 35 %-os feldolgozottságnál ellenzéki vezetés van. Nagy János 48%, Szabó József jelenlegi polgármester 42%

21:11

Vácon az ellenzéki összefogás toronymagasan vezet. Matkovich Ilona 43 %-on áll, az eddigi polgármester, Fördős Attila 30 %-on van.

21:08

Gödön 34,69 % feldolgozottság mellett az ellenzék jelöltje vezet, Balogh Csaba 47 %-on áll, Markó József jelenlegi polgármester pedig 43,75%.

21:05

Szentendrén nem az eddigi polgármester vezet, aki 41 %-on áll, Fülöp Zsolt 54 %-on áll.

21:03

Gödöllőn Gémesi György átvette a vezetést. 25 százaléknál Gémesi György 48 %-on, a fideszes jelölt pedig 43 %-on áll.

21:01

Budaörsön 10 százalékos feldolgozottság mellett magasan vezet Budaörs polgármestere. Wittinghoff Tamás jelenleg 75,43 százalékon áll, míg kormánypárti kihívója, Dr. Czuzcor Gergely csak 24,57 százalékon. 

20:59

Dunakeszin 23,9 százalékos feldolgozottságnál 60,9 %-on áll Dióssi Csaba a Fidesz jelöltje és 39 %-on Gertner Péter

20:53

Gödöllőn 5 százalékos feldolgozottságnál 51,48% -on áll a Findesz jelöltje, Kolozs Csaba, Gémesi 39,85%-on

20:51

14,6 százalék mellett Karácsony vezet 49, Tarlós 45 százaléknál tart.

20:47

Budapesten 3,8 százalékos feldolgozottség mellett Karácsony vezet.

20:39

Leállt a Nemzeti Választási Iroda számítógépes rendszere, nem jönnek az adatok. Sajnos évek óta ez gyakran megtörténik Magyarországon egy választáskor.

20:37

Gödöllőn 3,57 százalékos feldolgozottság mellett a Fidesz jelöltje vezet.

20:25

Érden 4,17 százalékos, nagyon alacsony feldolgozottság mellett nem a jelenlegi polgármester, hanem az ellenzéki jelölt, Csőzik László vezet.

20:07

A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok vasárnap. A szavazatszámláló bizottságoknak kiadott kézikönyv szerint a szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságoknak először a polgármester-választás szavazólapjait kell összeszámolniuk, a fővárosban pedig a főpolgármester-választásét. Ezután következnek a képviselő-testületek szavazólapjai, végül pedig a megyei listás szavazólapok.

19:45

Szentendrén Verseghy-Nagy Miklós megköszönte a helyiek részvételét.

19:24

A legfrissebb adatok szerint Budapesten már 49,12 százalék a részvételi arány. Az agglomerációban az országos adatokhoz képest 1 százalékkal alacsonyabb a részvételi arány a 18:30-as adatok szerint

19:01

Bezártak a szavazókörök az országban és az agglomerációban. Az eredményekre még egy-két órát várnunk kell, a 17 órás adatok szerint országosan 43, Budapesten 44, az agglomerációban, Pest-megyében pedig 40 százalékos volt a részvételi arány.

Több Budapest környéki településnek már megvan a polgármestere. Az agglomerációban Monoron, Maglódon, Perbálon és Ürömön nem kapott kihívót a polgármesterjelölt, így egy érvényes szavazat is elég lesz ahhoz, hogy hivatalos végeredmény szülessen. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

18:26

A budaörsi polgármester, Wittinghof Tamás az utolsó pillanatokban is szavázásra búzdított.

17:05

Gyálon Pápai Mihály szerint kötelesség szavazni.

15:39

Gémesi György arról posztolt Gödöllőn, hogy izgul.

10:02

Mezei Attila Gyömrőn arról írt a Facebookon, hogy szavazás után nem hagyja ki a piacozást.

10:02

Érden T. Mészáros András is leadta a szavazatát

09:32

Dióssi Csaba délelőtt szavazott Dunakeszin.

Korábban

Korábban írtunk arról is hogy megverték az egyik képviselőjelöltet Budakeszin. A veszekedés, amely dulakodásba fulladt, az egyik óvodánál tört ki, miután az ellenzéki politikusok plakátrongáláson kapták a fideszes jelöltet. Az ügy főszereplője az a Ligetiné Komáromi Gabriella, aki nemrég otthagyta az LMP-t, most pedig a kormánypártok színeiben indul Budakeszin. Itt a teljes cikk.

Az adatok feldolgozása ebben a pillanatban is tart, cikkünk folyamatosan frissül! Az általunk figyelt településeket ide kattintva találod!