„A legidősebb unokám 24 éves, a legkisebb gyermekem, a kisfiam pedig 12 éves. Nem játszhatok nagypapát, fiatalon kell magam tartani, ennyi gyermek aktívvá teszi az embert” – mondja az egykori tévés, akinek most jelent meg legújabb könyve, ennek apropóján és a 75. születésnapja alkalmából adott interjút a Telex videósának. Kepes sok mindenről beszélt, például azt is kifejtette, hogy Orbán Viktor miért nehéz eset.

A magyarság olyan, mint a malária

“Az embernek ott kell élnie, ahol a legjobban fel tudja magát idegesíteni, mert akkor az fontos számára. Én itthon tudok idegeskedni szinte bármin, ha úgy látom, hogy a dolgok nem úgy működnek” – mondta a legendás tévés arra, hogy miért nem maradt külföldön, hiszen sok nyelven beszél, több országban tanult, dolgozott. Kepes András hozzátette: “A magyarság olyan, mint a malária. Ha egyszer bekerül a véredbe, ott is marad.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Orbán Viktor nehéz eset

Az egykori tévés azt is elmondta, hogy az anyanyelv fontos számára. Neki íróként a magyar nyelv a kenyere. “Idegen nyelven az ember azt mondja, amit tud, az anyanyelvén pedig azt, amit szeretne, ez nagyon nagy különbség” – tette hozzá. Orbán Viktorról azt mondta Kepes az interjúban, hogy nem könnyű eset. „A miniszterelnököt az alapján kell figyelni, amit korábban magáról állított Orbán, vagyis: ne azt nézzék, amit mondok, hanem, azt amit csinálok.” Kepes András szerint nem szerencsés, ha egy politikus tettei és cselekedetei között nincs összhang.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kevés hatása van a világra

“Ha úgy érzem, hogy velem nem korrektek, akkor ott vége lesz a történetnek” – mondja Kepes az interjúban. Arról is beszélt, hogy így 75 éves korára belenyugodott abba, hogy sokkal kevesebb hatása van a világra, mint ahogy azt 25 évesen gondolta.

Tele volt a tévé ügynökökkel

A tévés és rádiós állambiztonsági ügynökökről is kérdezték. Elmondta, őt nem próbálták meg beszervezni, de mindig mindenkiről pletykálták, hogy ügynök. “Aztán arról, akiről azt hittük, hogy ügynök, kiderült, hogy nem az, akiről pedig senki sem gondolta, hogy beszervezték, kiderült, hogy ügynök. Ilyen döbbenetes meglepetés volt számomra, amikor megtudtam, hogy Szabó István rendezőt is beszervezték.”

Más most a tévé, mint régen

“Nem ítélek el senkit, mindig megpróbálom megérteni, hogy az adott ember miért hozta az adott döntését” – fogalmazott Kepes András a beszervezettekről. Az egykori tévés azt is elmondta, hogy a Kádár-rendszerben azért volt más a közszolgálati tévénél dolgozni, mint most, mert akkor a kollégákat összekötötte, hogy megpróbálták kijátszani a rendszert, a most ott dolgozók viszont támogatják a rendszert.

Botrányos helyzet

Az egykori tévés nagyon sajnálja, hogy a politikusok nem látják az összefüggést az oktatás minősége és az ország gazdagodása között. Botrányosnak tartja, hogy vezető politikusok azzal büszkélkednek, hogy 2023-ban konténer-tantermekben zajlik az oktatás az ország számos iskolájában.

Elsüllyedő társadalom

“Az apátia és a reménytelenség sajnos nagy úr. Egy olyan országban, ahol az összefogás és a szolidaritás a saját érdekükben sincs meg az emberekben, mert már kineveltél belőlük, ott nem működik, hogy tömegek állnak ki a jobb oktatás mellett. Ilyenkor mindenki a saját helyzetét nézi és nem veszi észre, hogy együtt süllyed el a többiekkel” – mondta Kepes a pedagógussztrájkok kifulladásáról.

USA-ban is tanult

Kepes András egykori tévés, író, egyetemi tanár. Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban, illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját, a Stanfordon tanult 1986-ban. Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte 2004-ben.

Betegség miatt megszakította a tévés pályafutását

Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után, 1973-tól a Magyar Rádiónál dolgozott munkatársként, majd a kulturális rovat vezetőjeként. 1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapjának, a Stúdió ’80-nak alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. 1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, jegyezte az Apropó című riport-dokumentumfilm sorozatot és a Desszert című beszélgetős műsort is. 1998-ban átment a TV2-re, ott Kepes címmel ment a műsora, de még abban az évben egy súlyos betegség két évre félbeszakította pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől. 2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra. 2002-től az RTL képernyőjén volt látható a Világfalu című műsorával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt nézheted meg a teljes interjút

Kiemelt kép: Kepes András – Részlet a fenti videóból/BPK-grafika