Bő egy hetet töltött csak szabadon az az erőszakos férfi, aki gyerekekre vadászott. Rövid időn belül két áldozatot is kiszemelt magának. Szerencsére azonban az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj, a támadót pedig letartóztatták.

Sok van már a rovásán

Erőszakos és más, nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt korábban tíz év börtönre ítélték azt a férfit, aki kislányokkal erőszakoskodott a 21. kerületben- hangzott el az RTL híradójában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezzel indokolt az ügyészség

Rendőrök vigyáztak csütörtökön arra a 33 éves férfire a bíróság folyosóján, aki a gyanú szerint hétfő délután 12-13 éves kislányokkal erőszakoskodott. A gyanúsított erőszakos többszörös visszaesőnek minősül és a terhére rótt újabb bűncselekmények is kiemelkedő súlyúak – ismertette a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak a megfelelő alkalomra várt

Bagoly Bettina hozzátette, éppen ezért a férfi letartóztatására tettek indítványt, amelynek a bíróság helyt adott. A férfi először egy csepeli panelházban támadt rá egy kislányra. Hazáig követte és csak a megfelelő alkalomra várt. A kislány édesanyja azt mondta, lánya elkezdte nyomni a vészhívót, de arra nem reagált senki.

Rémisztő pillanatok

Közben pedig támadója azt mondta, hogy amennyiben nem mutatja meg a fehérneműjét, akkor egy éles eszközzel bántalmazni fogja. A kislány elmondása szerint a férfi elkezdte lehúzni fekete bőrdzsekijének a cipzárját, erre azonban elkezdett sikítani.

Mindent elismert…

A kiabálást több lakó és a gyerek testvére is meghallotta, s bár a támadó elmenekült, de így is nagyon megijedt a történtek miatt. Pár perccel később a férfi egy másik társasház lépcsőházában szintén megszólított és zaklatott egy kislányt. A csatorna úgy tudja, a férfi a rendőrségen és most a bíróságon is elismerte a bűncselekményeket.

… kivéve a fojtogatást

Azt azonban tagadta, hogy a liftben fojtogatta volna a gyereket. Úgy tudni, korábban többször volt már büntetve, erőszakos és nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt tíz évet töltött a rácsok mögött, de elítélték már rablás és testi sértés miatt is.

Két évtizedet is kaphat

Utóbbi büntetéséből március 12-én, vagyis a csepeli eset előtt nyolc nappal szabadult. Most újabb eljárások indultak ellene a támadások miatt. Amennyiben bűnössége a későbbiekben bebizonyosodik, akkor akár húsz évet is a rácsok mögött tölthet a közveszélyes férfi.

Már csak a kiabálását hallották

Az egyik lány bátyja korábban azt mondta, az idegen azonnal beszállt a liftbe kishúga mellé, majd megállította a felvonót. „Én már csak arra értem oda, hogy csukódik az ajtó és a férfi megnyomja az összes gombot a liftben, hogy elakadjanak” – idézte fel. Ezt követően már csak a kiabálását hallotta, ahogy azt kéri, segítsen rajta.

Döbbenetes megjegyzés

Ugyan próbált neki valahogy segíteni, de a lift ajtaja semmit sem mozdult. Ekkor azt mondta neki, hogy nyomja meg a vészcsengőt, azonban már nem fért oda a gombokhoz. Végül kinyílt a liftajtó, majd a férfi egyszerűen kisétált rajta és azt mondta a lány testvérének, hogy „hát ez hülye” – majd elment. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: police.hu)