Már folyamatban van az M0-ás nyugati szakaszának mondott M100-as út kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás. Ez az út köti majd össze az M1-es autópályát Esztergommal. Bicskétől indul és lényegében a Suzuki gyárig tart. A várva-várt M10-es út amely a 10-es főút dugóit szüntetné meg tulajdonképpen sehogy sem áll – tudta meg a BudaPestkörnyéke.hu hírportál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től.

Csak pénz kell

Az „M100 gyorsforgalmi út, Bicske-Esztergom közötti szakasz” elnevezésű projekt kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére együttesen irányuló, feltételes közbeszerzési eljárása folyamatban van. A projekt megvalósításának feltétele a közbeszerzési eljárás eredményes lezárása, valamint a pénzügyi forrás biztosítása – közölte a BudaPestkörnyéke.hu hírportál kérdésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF Zrt.). A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Orbán Viktor ígérte meg

A pénzzel biztosan nem lesz probléma, hiszen ezt az utat még Orbán Viktor ígérte meg a Suzuki japán elnök vezérigazgatójának. A források tehát rendelkezésre állnak, már csak a közbeszerzési eljárás végét kell megvárni. Úgy tudjuk, 2022 elején, még a választások előtt felvonulnak a munkagépek és kezdődik az építkezés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

110 km/h-val lehet rajta haladni

A tervezett fejlesztés Esztergom gyorsforgalmi úthálózatba történő bekötését és a térség infrastrukturális fejlesztését célozza meg. Az autóút az 1. sz. főút (Bicske) – M1 autópálya és Esztergom között, 32,3 km hosszban, 20,0 m koronaszélességgel, 2×2 sávos kialakítással, 110 km/h tervezési sebességgel, leállósávok nélkül épül meg.

Új csomópont épül az M1-esen

Az autóút nyomvonala az újonnan létesítendő M1 (Bicske-Mány) autópálya csomóponttól indul, majd Mányt keletről, Zsámbékot, Tököt, Perbált és Tinnyét nyugatról, Dágot, Únyt, Csolnokot, Leányvárt keletről kerülve 3 db alagúton keresztül éri el a 10. sz. főutat.

Már megkeresték a polgármestereket

Információink szerint a NIF Zrt. munkatársai az elmúlt időszakban az új út által érintett települések polgármestereivel egyeztettek. Tinnyénél például a települést elkerülő út fog épülni, ez is része a teljes projektnek.

Óriási kamionforgalom

Nagy szükség van az M100-asra, hiszen jelenleg az Esztergom és az M1-es autópálya közötti óriási kamionforgalom nagyrészt a 102-es úton halad keresztül. Zsámbék, Tök, Perbál és Tinnye lakói az elszenvedői az óriási forgalomnak. A helyi Facebook-csoportokban rendszeresen téma az elképesztő kamionforgalom.

Három alagút is épül

A NIF Zrt. arról tájékoztatta portálunkat, hogy az M100-as út nyomvonala az újonnan létesítendő M1 (Bicske-Mány) autópálya csomóponttól indul, majd Mányt keletről, Zsámbékot, Tököt, Perbált és Tinnyét nyugatról, Dágot, Únyt, Csolnokot, Leányvárt keletről kerülve 3 db alagúton keresztül éri el a 10. sz. főutat.

Az Esztergomi Ipari Park lesz a vége

A 2. számú Budapest-Esztergom vasútvonalat különszintű átvezetéssel keresztezi, majd eléri a 117. sz. főutat és annak 2×2 sávra történő bővítésével, ívkorrekciójával halad tovább, Kesztölcöt nyugatról kerülve éri el az Esztergom-Kertvárosban lévő 117. sz. főút – 1117. j. út (Esztergom ipari parki út) csomópontot, mint végcsomópontot.

Elkerülő,- és bekötőutak

A fejlesztés része továbbá az 1. sz. főút és az M1 autópálya között a 2×1 sávos 103. számú főút és az Úny bekötőút megvalósítása, a 1106. j. út Únytól Dág településig történő felújítása, a Tinnyét északról elkerülő út és a Dorog bekötőút megvalósítása, valamint a teljes 1117. j. út (Esztergom Ipari Parki út) felújítása. A gyorsforgalmi út üzemeltetési feladatainak ellátása érdekében Kesztölcön Üzemmérnökségi telep lesz kialakítva.

Nem áll jól az M10-es út

A Budapestkörnyéke.hu hírportál kérdésére válaszolva a NIF Zrt. közölte: az M10 gyorsforgalmi út Budapest-Kesztölc teljes szakasza rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel. Építési engedélyünk csak az Üröm-Solymár (4 km) szakaszra van, félpályás (2×1 sáv) kiépítésre. Jelenleg tervezés nincs folyamatban.

Óriási forgalom

Rossz hír ez annak a 10 ezer embernek, akik már két évvel ezelőtt petícióban kérték az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy minél előbb épüljön meg az M10-es út. Sokan attól tartanak, ha az M10-es később készül el, mint az M100-as, akkor a jelenlegi 10-es útra és a környező településekre: Pilisborosjenőre, Solymárra, Pilisszentivánra, Pilisvörösvárra, Piliscsabára, Tinnyére, Perbálra, Piliscsévre, Csolnokra, Kesztölcre és Dorogra óriási forgalom fog zúdulni.

Sokan akarják az M10-et

BPK-montázs

A két fontos út: M100 és M10

Az M100-as úthoz csatlakozna majd az M10-es, amely lényegében a jelenlegi 10-es úttal párhuzamosan haladna és az M100-ast kapcsolná össze a mostani M0-val Budakalásznál, a Megyeri híd előtt. IDE KAPCSOLÓDIK: Élhetetlen települések, őrületes forgalom – látványos videó készült az M100, M10, M0 és a 10-es út kapcsolatáról

2034-re készülhet el az M100-as

Az M100 és M10-es út építési ütemezéséről eddig nem sokat lehetett tudni. Idén nyáron a momentumos Buzinkay György kikérte a NIF Zrt.-től a M100 gyorsforgalmi út megépítésével kapcsolatos hatástanulmányokat. Ezek alapján 2034-re készülhet el az M100-as, azonban a dokumentumok további nagy meglepetésekkel szolgáltak.

2052-re készülhet el az M10-es

hatástanulmányban az szerepel, hogy az M10-es gyorsforgalmi út, az M100-as autóút továbbvezetése, és az esztergomi új Duna-híd, valamint az ahhoz vezető út is csupán 2052-re készülhet el, vagyis a mostani dokumentumok kiadása után 31 évvel.

Óriási ukrán kamionforgalom

Az M100 által okozott forgalmi változásokról egy másik dokumentum 18 opciót elemez, amelyből kiderül, hogy amennyiben 2025-re ténylegesen elkészülne az M0-ás északi, Budakalászt Solymárral összekötő szakasza, akkor a kelet felől érkező teljes autópálya forgalom, vagyis az ukrán kamionok tömegeit a 10-es útnak kellene átvezetnie az M100-asra.

Élhetetlen viszonyok

„Én továbbra is azt gondolom, hogy az M100 magában való megépítése több kárt fog okozni, mint amennyi hasznot hoz. Különösen a 10-es útra fog a mainál is élhetetlenebb viszonyokat elhozni, így ha elkezdik az M100-as gyorsforgalmi utat megépíteni, az M10-est is a lehető leghamarabb hozzá kell építeni” – fogalmazott az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselő-jelöltje, Buzinkay György.

Megfúrták a városhoz közeli útvonalat

Korábban arról is beszámoltunk, hogy az M0-ás nyugati szakaszát Budaörs-Budakeszi-Solymár- Budakalász útvonalon tervezték, de a lakossági ellenállás és a 2. kerület befolyásos fideszes politikusai, főleg Varga Mihály pénzügyminiszter megfúrták a tervet. IDE KAPCSOLÓDIK: Megfúrta a 2. kerület az M0-ás budai szakaszát – Kinek a kertjénél dübörögnek majd a kamionok?

A városhatártól 30 km-re épül meg

Ezt követően született meg az a döntés, hogy az M0-ás nyugati szakasza valójában az M100-as út lesz, vagyis a főváros körüli kőrgyűrű a nyugati oldalon Budapesttől csaknem 30 km-es távolságban lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A nagy déli körgyűrű

Az M0-ás forgalmának csökkentésére más tervek is születtek. Egy úgynevezett déli gyűrű, amely lényegében Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, M5, Szolnok, majd M3-as vonalában kerültetné ki az ukrán, román, bolgár és szerb kamionforgalommal Budapestet. EZT SE HAGYD KI: Itt a bejelentés: Elindult annak a mestertervnek a megvalósítása, amely véget vethet az M0-ás dugóinak

Kiemelt kép: BPK-grafika – Kép forrása: NIF Zrt.