Az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinája egy nagyon ritka mellékhatásának, a vérrögképződésnek a kiváltó okát találhatták meg tudósok. A vérrögképződéses esetekről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, sőt az EMMI pár héttel ezelőtt azt közölte: harmadik dózisként ne AstraZenecát kérjünk.

Ezt mondják a kutatók

A Cardiffi Egyetem kutatói és amerikai szakértők szerint a reakció arra vezethető vissza, ahogy a SARS CoV-2 nevű új típusú koronavírus genetikai anyagának a sejtekbe juttatásához használt adenovírus a vér egy speciális fehérjéjéhez, az úgynevezett PF4-hez (trombocitafaktor 4) kapcsolódik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Láncreakció

A kutatók úgy vélik, ez lobbanthatja be az immunrendszer láncreakcióját, amely a vérrögök képződésében érheti el a tetőpontját. A kórt VITT-nek (az immunrendszernek a vakcina által kiváltott trombotikus trombocitopéniája) nevezik.

Kapcsolódó:

Szélsőséges esetek

„A VITT csak szélsőségesen ritka esetekben következik be, mivel bonyolult események láncolatának kell lejátszódnia, hogy a vakcina kiváltsa ezt az elenyészően ritkán jelentkező mellékhatást” – mondta a The Guardiannek Alan Parker, a Cardiffi Orvosi Egyetem professzora.

Megfejtés

Adataik alátámasztották, hogy a PF4 képes az adenovírusokhoz kötődni, ami fontos lépést jelent a VITT kialakulásának mechanizmusában. Ha ezt megfejtik, az segíthet megelőzni és gyógyítani a betegséget – mondta Parker.

Ez is érdekelhet:

Nem végleges eredmények

A Science Advances tudományos folyóiratban közzétett kutatásban az AstraZeneca kutatói is részt vettek. A cég szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy ugyan a kutatási eredmények nem véglegesek, de az AstraZeneca vizsgálja azt, hogyan lehetne őket felhasználni a ritka mellékhatás megszüntetésére irányuló törekvéseik részeként. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: AstraZeneca – Forrás: MTI/Balogh Zoltán