A színész-rendező hálás az egészségügyi személyzetnek azért, amiért profi módon és lelkiismeretesen látták el a számára oly fontos személyt.

Nagyon megijedtek

Nagy volt az ijedtség Árpa Attila családjában, miután a hétvégén az egyik közeli rokonáért mentőt kellett riasztani. Mint kiderült, az ijedtség nem volt felesleges, az illető egészségi állapota valóban aggodalomra adott okot, amit alátámaszt, hogy jelenleg is kórházban kezelik. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Profik voltak a mentősök

A történtekről maga a színész-rendező-producer számolt be a Facebook oldalán, no nem azért, hogy elmesélje a családjuk intim történéseit. Sokkal inkább azért, mert úgy érezte, hogy fel kell szólalni akkor is, ha a szolgálat a lehető legprofibb módon jár el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jót is el kell mondani

„Tavaly történt az eset, hogy egy órát kellett várnunk a mentőre, mert édesanyám elesett, és beütötte a fejét. Úgy fair, ha nem csak a rossz élményeket osztjuk meg, hanem a jókat is. Tegnap egy másik családtagomnak volt szüksége mentőre” – írja a Bors. A korábbi esetről ebben a cikkünkben írtunk.

Nagy köszönet

„Mosonmagyaróvárról indultak és jóformán tíz perc alatt ott voltak a “semmi közepén”. A mentőorvost, a mentősöket és a Karolina kórház személyzetét is illeti a dicséret. Köszönöm nekik szívből!” – írta Árpa Attila a közösségi oldalán.

Neves szakember

Bár a színész nem részletezte, hogy pontosan melyik rokona érintett az ügyben, a Ripost információi szerint az édesapjával, Árpa Józseffel történt az eset. Azzal az Árpa Joschi-val, (így nevezik őt a közvetlen ismerősök) aki a kétezres évek elején a TV2 kreatív igazgatójaként dolgozott, és igen nagy nevet szerzett magának a televíziós szakmákban.

Kellemes meglepetés

A 77 éves szakember váratlanul lett rosszul, és bár mindig igyekszik erősnek mutatni magát, most ő is érezte, hogy nagyobb lehet a baj, ezért mentőt hívtak hozzá. Joschi a várostól messze, egy vidéki birtokon tartózkodott épp, így felkészült arra, hogy esetleg hosszabb ideig kell várnia a segítségre, de kellemes meglepetés érte.

Városmajori klinikán van

A mentőorvossal érkező autó tíz perc múlva fékezett a bejáratnál. Az idősebb Árpát először Mosonmagyaróvárra a Karolnia kórházba vitték, majd később Budapestre szállították, a Városmajori Szív -, és Érgyógyászati Klinikára. Úgy tudni jelenleg is ott kezeik, az állapota stabil.

Árpa Attila is megszólalt

„Családi és egészségügyi témában nem szoktam nyilatkozni, de továbbra is tartom magam ahhoz, amit a Facebookon megosztottam. Kétségtelen, hogy láthattak engem a Karolina kórházban és a Városmajoriban is…”

Megnyugtató dolog

„A lényeg, hogy nagyon megnyugtató érzés tudni, pláne az édesanyámmal tavaly történt rossz emlékű élmény után, hogy ilyen gyorsan és profin dolgoznak a mentősök, a kórházi személyzet a nővéreken át az orvosokig. Kiváló szakemberekről beszélünk” – mondta Árpa Attila.

Pozitív megítélés

„Hálás vagyok, hogy értünk is siettek, hogy helyén kezelték a problémát, hogy nekik köszönhetően nem kell azon aggódnom, hogy egy közeli rokonommal valami rossz történhet. És fontosnak tartom azt is, hogy beszámoljunk olyan esetekről is, melyek fényében kicsit a helyére billen az egészségügy megítélése. Mert közel sem tökéletes minden, de tény, hogy nem csak rossz dolgok történnek” – tette hozzá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Árpa Attila és édesapja