Kaszásdűlőn megelégelték a rengeteg agglomerációból érkező autót, amelyek P+R parkolók hiányában a helyiek elöl foglalják el a helyet. Most vége a szép időknek, óránként 175 forintot fizethetnek az észak-budai agglomerációból érkezők. Mutatjuk a térképet, hol kell fizetni.

Kiváló lehetőség az agglomeráció hírportáljánál! Gyere hozzánk hirdetésszervezőnek és vidd el minden hónapban a kimagasló jutalékod! A részletekért kattints ide!

Két hónap múlva, június 3-án indul a kaszásdűlői fizetőparkolás tesztidőszaka. Az évek során megváltozott közlekedési szokásoknak köszönhetően az agglomerációból érkezők jellemzően P+R parkolóként kezdték használni Kaszásdűlő térségét – áll Óbuda hivatalos oldalán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mint írják, az önkormányzat a lakóközösségeket meghallgatva, illetve tapasztalva a főként a lakótelepen kialakult parkolási káoszt, annak enyhítése érdekében, úgy döntött, hogy kezdeményezi a fővárosi jogszabály megváltoztatását és egy új övezet kialakítását.

Az új 5. díjtételű várakozási övezet, alább sárgásbarnával jelölve az alábbi út-és utcaszakaszok által határolt terület lesz: Bogdáni út – Hévízi út – Vörösvári út – Bécsi út – Fehéregyházi út – Kunigunda útja – Rádl árok – Huszti út – Kazal utca – Szentendrei út, valamint a Szentendrei út – Reményi Ede utca – Jégtörő utca – Ángel Sanz Briz út – Reichl Kálmán utca

A műszaki kivitelezést követően a tesztüzem várhatóan 2019. június 3-án kezdődik. Ennek sikeres befejezése után indul meg az éles üzem 2019. július 1-től.

Szentendrén szívesen építenének P+R parkolót

Az agglomerációban mindenhol probléma a P+R parkolók hiánya. Ahol van, ott szűkösek a kapacitások. A kelenföldi parkoló hétköznapokon reggel nyolc óra körül már megtelik, nem engedik be az autósokat.

Szentendre polgármestere, Vershegi-Nagy Miklós korábban a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálnak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy új P+R parkolók kialakításán dolgoznak.

Mint mondta: a parkolók a központi buszpályaudvar alá kerülnének, így a HÉV és a buszok közötti átszállás is könnyebb lenne, közös váróhelységek lennének összességében a jelenleginél sokkal kulturáltabb állomáskomplexum jönne létre. Ennek a tervezése jelenleg is folyamatban van.

A H5-ös szentendrei HÉV bonyolítja a legnagyobb forgalmat a HÉV-ek közül, ezért a nemrég bejelentett budapesti közlekedésfejlesztési koncepcióban előre került a szentendrei HÉV ügye. Ez az állomások felújítását, a pálya rekonstrukcióját, az irányító berendezések és szerelvények cseréjét tartalmazza – mondta nekünk a polgármester.

Érden nem kell fizetniük az autósoknak

Érd vezetője, T. Mészáros András szintén a portálunknak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy évtizedekkel ezelőtt már szorgalmazta egy Érd utáni nagy P+R parkoló kialakítását és az M4-es metro Érdig történő meghosszabbítását. Szerinte, amíg nincs Érden megfelelő P+R parkoló, addig nem akar fizetős parkolást bevezetni.

Nagy-Budapest közlekedési központ

Egy biztos, az óbudai új fizetős zóna kialakításával tovább nő a feszültség az agglomerációból érkezők és a fővárosban élők között, miközben azok, akik bejárnak Budapestre a munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a főváros és az egyes kerületek fejlődéséhez. Talán egyre előnyösebb lenne  közlekedés szempontjából Nagy-Budapestben gondolkodni, úgy mint ahogy ez megtörtént London vagy Párizs esetében.

Kiemelt kép: P+R parkoló Szentendrén – Fotó: BPK