Több mint 50 métert repült és újra kellett éleszteni azt a motorost, aki az Árpád híd budai hídfőjénél szenvedett durva balesetet.
Jobbról akart előzni
Súlyos balesetet szenvedett egy motoros Budapesten, az Árpád híd budai hídfőjénél, a Szentlélek térnél. A fiatal férfi a Szentendrei úti felüljáróról sietett lefelé, Pest irányába, majd a külső (busz)sávban jobbról akart kikerülni egy járművet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem tudta befejezni a manővert
Ekkor valószínűleg történt valami, ami miatt ezt a manővert nem tudta befejezni, például esetleg valaki sávot váltott elé vagy már ott eleve haladt egy másik jármű, mindenesetre a motor előbb a padkának ütközött, majd a szalagkorlátnak csapódott.
Több mint 50 métert repült
A motoros több, mint 50 métert repült, majd a belső sávba zuhant, nagyon súlyos koponyasérülést szenvedve.
Újraélesztették
A gyorsan kiérkező mentőszolgálat szakemberei mintegy fél órán keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, közben újra is élesztették, ezután tudták végül kórházba szállítani életveszélyes állapotban.
Hatalmas volt a torlódás
Az életmentés ideje alatt megállították a forgalmat, ami nagy torlódást okozott a környéken, majd a sérült elszállítását követően a belső sávban indulhatott meg a forgalom.
Gyorsan érkezett a segítség

Sokáig küzdöttek a motoros életéért

Elvesztette uralmát
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, fél kettő körül egy fiatal férfi által vezetett Suzuki Swift típusú személygépkocsi Budapest 21. kerületében, a Szent István úton igyekezett a Hollandi út irányába, aztán megtörtént a baj. Egy jobbra ívelő kanyart követően a sofőr eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a járműve felett, ennek következtében a Szent István út – Iszalag utca kereszteződésben felhajtott a járdára, illetve az ott található füves területre.
Kőkerítésnek csapódott
Azonban a Suzuki ettől sem lassult le, és nagy sebességgel a sarkon álló, felújítás alatt álló ház kőkerítésébe csapódott, amelyet egy szakaszon teljesen lerombolt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK