A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetéssel gyanúsít egy férfit, aki a 19. kerületben a záróvonalat és a zebrát figyelmen kívül hagyva vágott be egy autóbusz elé. Csak a buszvezető lélekjelenlétén múlt, hogy nem sérült meg senki.
Saját gyermekét is veszélybe sodorta
Nem csak a busz utasait, de saját autójában ülő kiskorú gyermekét is veszélyeztette az a férfi, aki 2021. május 12-én 9 óra 30 perc körül Budapest 19. kerületében, az Ady Endre úton a záróvonalat átlépve és a kijelölt gyalogosátkelőhelyet figyelmen kívül hagyva előzött meg egy autóbuszt, majd befékezett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
A buszsofőr lélekjelenléte
A buszsofőr az utasok testi épségének védelme érdekében óvatosan fékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni. A balesetben nem sérült meg senki. A rendelkezésre álló adatok szerint az autós dühét az válthatta ki, hogy előzőleg sávot kellett váltania, amikor a busz elindult a megállóból. Az esetről a busz fedélzeti kamerája felvételt készített. EZ IS ÉRDEKELHET: Berki Krisztián után szabadon? Az ügyészség újabb büntetőfékezős sofőrre kért letöltendőt – Fotók a helyszínről
Hirdetés
Elvették a jogsiját
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán még aznap közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki az autót vezető 35 éves férfit, jogosítványát elvették, írja a police.hu.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Videó az esetről
Berki Krisztián büntetőfékezős ügye
Mint ismert és ahogyan arról a BudapestKörnyéke is beszámolt Berki Krisztián ellen nemrégiben emeltek vádat egy hasonló ügyben, a vád szerint a celeb büntetőfékezést hajtott végre egy busz előtt.
2018 márciusában történt
Az esetről itt a BudapestKörnyéke oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk Berki a vád szerint 2018. március 17-én Budapest 3. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg.
Előzni akart
Berki Krisztián a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia.
Beletaposott a fékbe
Berki és a busz vezetője dudáltak egymásra. A celeb ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt – írta közleményében az ügyészség. NE HAGYD KI!“Az ilyen típus gyakran gondol úgy a közlekedésre, hogy van ő, a többi résztvevő pedig csak akadályozza” – közlekedéspszichológus mondta el, miért nem veszi figyelembe a szabályokat Berki Krisztián
Összeütköztek Berki hülyesége miatt
Az autóbusz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. KAPCSOLÓDÓ: Berki Krisztián a „dupla nullás senki” nem csak az autójával, motorjával is büntetőfékezett
Börtönbe küldené az ügyész
Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában Berki Krisztiánnal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, a közügyektől-, valamint a járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Kiemelt kép: Police videorészlet