„Egyik kengurunk úgy gondolta, hogy világot lát” – szerda délelőtt ez a felhívás jelent meg a móri Doriniti Családi Farm Facebook-oldalán. A zárt karámból elszökött Jack az ausztrál Benett-kenguru, már az egyik úton látták elugrálni a szomszédok.

Mindig eltűnik

Napok óta keresik a kengurut, és bár több helyről is jelezték már, hogy látták az állatot, mire a farm munkatársai a helyszínre értek, nyoma veszett. A Kemma.hu cikke szerint több civil szervezet is részt vesz a kutatásban: quadokkal, autókkal, hőkamerás drónokkal követték végig Jack útját, de még nem sikerült megtalálni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hátha a hang segít

A kenguru párja, Jill szerda óta egész nap bánatosan ül a kerítés mellett, és a messzeségbe mered a farm vezetője szerint. „A következő taktika, hogy a párja hangját visszük ki hangfallal. Ha valakinek van olyan vadhívója, amire lehet hangot tölteni és kölcsönadná nekünk a kereséshez, kérem keressen meg engem.”

Hiányzik a párjának

Nem tudjuk biztosan mennyire ragaszkodik, de otthon úgy tűnt, hogy nagyon. Sokszor összebújtak, puszilták egymást – mondta György Anita, a farm tulajdonosa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Találtak nyomokat

Péntek este már a szomszéd tanyánál járt Jack, amikor nézeteltérésbe keveredett az ottani kutyával, gazdája szerint a lekövetett mozgása olyan, mintha keresné a hazautat. A keresést a helyiek nem adják fel, szombaton megtalálták a kenguru nyomait, így be tudtuk határolni azt a területet, amerre mozog – írta a Telex.

Fél

György Anita arra figyelmeztetett mindenkit, ha valaki látja is Jacket, ne próbálja megsimogatni, ne közelítsen felé, mert elugrál. Nem támad, valószínűleg nagyon meg van ijedve, és rettenetesen félhet.

Sok kérdés van

„Látták Jacket. Ahogy figyeljük a mozgását úgy tűnik közelít felénk… Vajon hiányzik a párja? Vajon tudja, hogy hol a haza??? Ezer meg ezer kérdés kavarog most bennem. Ma délután szervezett akció keretében szakemberek, önkéntesek segítségével, kidolgozott stratégia alapján megkíséreljük befogni Őt. Érzem, tudom, hogy most sikerülni fog… Szorítsatok!” – írták a Facebookon.

Önkénteseket keresnek

„Ma már nagyon elkeseredtem, de egy szakemberrel egyeztetve (nekik egyszer több, mint egy hétbe telt egy kengurut befogni) új taktika szerint folytatni fogjuk keresését, amihez önkénteseket keresünk kb. 20-30 főt. Várjuk a jelentkezéseket!” – írták a legfrissebb Facebook bejegyzésükben.

Diósdon is megtörtént

Nem ez az első ilyen eset: 2019-ben adott hírt róla a BudaPestkörnyéke.hu, hogy egy kenguru az egyik diósdi ház udvaráról. A környéken élők az állatmentőket és a tulajdonost egyaránt keresték.

Nem mindennapi jelenség

Érdnél bármi megtörténhet – írta egy Facebookozó az egyik csoportban a kenguru képe alatt. Valóban nem mindennapi jelenség Érden és a szomszédos Diósdon, hogy egy kenguru cicaként járkál, azaz ugrál egyik udvartól a másikig.

Emu az úton!

Másik emlékezetes eset is volt, amikor eltűnt egy egzotikus állat valahol az agglomerációban. Márciusban írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy egy emu szalad az úton Budajenő és Perbál között. Kiderült, hogy a szökevény egy farmról lépett le és Budajenő felé futott nagy sebességgel este Perbál és Tök között. A gazdája később azt mondta, hogy a madár még kicsi, senkit nem bántana, csak nem könnyű megfogni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az eltűnt kenguru