A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint egy „gyanúsan konstrukciós” hibára lettek figyelmesek a metrószerelők. 37 szerelvényből már 18-nál látszanak a repedés jelei, nagy balesetet okozhat, ha leszakad egy ilyen szerkezet a metróról.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, a VEKE közösségi oldalán azt írják, hogy közzétett képen látható egy kb. hűtőszekrény méretű, mázsás szerkezet, amely a kocsik alján van elhelyezve a padló alatt.

Ez az úgynevezett segédüzemi átalakító (inverter), amely az energiát szolgáltatja minden fedélzeti berendezésnek a hajtáson kívül, tehát az ajtóműködtetéstől a szellőzésen és a világításon át az utastájékoztatásig mindent ez lát el energiával.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Érik az újabb botrány a "felújított" orosz metrókocsik ügyében. Egy gyanúsan konstrukciós hibára lettek figyelmesek a…

Gepostet von VEKE am Montag, 18. Mai 2020

„Kiderült, hogy igencsak vékonyka konzolos tartókra lett felszerelve, csak ez nem látszott a vastagon ráfújt alvázvédő miatt. Mostanra viszont a 37 szerelvényből 18-nál már látszanak a repedés jelei, mondani sem kell mekkora balesetet tudna okozni, ha egy ilyen szekrény leszakadna egy kocsi aljáról menet közben” – írják a bejegyzésben.

A poszt szerint a BKV szerelői egyelőre acélhuzalokkal kötözik oda ezeket a szekrényeket az alvázhoz, ami persze sufnituning, de jelenleg nincs más lehetőség, mert az orosz gyártó szakemberei a járvány miatt mind hazamentek Moszkvába így nincs aki hozzányúljon érdemben – olvasható a bejegyzésben.

Hozzáteszik: ahol a szerelők megbontották az alvázvédőt, ott az is látszik, hogy nem csak a konzol alulméretezett, de a „hegesztések is trehányak”. Szerintük a BKV garanciális javítást fog kérni, de ez idő.

Idén januárban írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a főpolgármester szerint valami nagyon nem stimmel a felújított orosz metrókocsikkal. Szerinte Budapesten közlekedő szerelvényeknél még Moszkvában is korszerűbbek járnak. A korábbi városvezetés rossz döntése pedig összefüggésbe hozható azzal, hogy Tarlós helyettesének a férje a felújítást végző orosz céggel bizniszelt. Karácsony Gergely keményen fogalmazott az M3-as felújított kocsik rozsdásodása kapcsán.

Ez is érdekelhet: Rozsdásodó metrók: Vágó István bűncselekmény gyanúját veti fel, Tarlós szerint ennek súlyos következménye lesz

Kiemelt kép: M3-as metró – Forrás: MTI