Megsérült egy artista pénteken délután a Szigeten. Úgy tudjuk, hogy a lábát törte, mentő jött érte. A művész éppen egy darun állt, amikor valami történt, és leesett.

Súlyos sérülés

Az esetről elsőként a hvg.hu számolt be. Azt írták, hogy a La Burrasca francia társulatból sérült meg valaki. A BudaPestkörnyéke.hu úgy értesült, hogy az artista a lábát törte. Egy nőről van szó. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több előadás van a sátorban

A baleset helyszíne, a Cirque du Sziget egy körülbelül ezer férőhelyes sátor. A mutatványos egy daruról, 6-8 méter magasból zuhant a mélybe.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Itt történt

A hivatalos közlemény

A BudaPeskörnyéke.hu érdeklődésée a szervezők közleményt küldtek portálunknak. Eszerint “a Sziget egészségügyi csapatát ma délután egy balesethez hívták a cirkuszi helyszínhez, miután egy artista az előadás folyamán megsérült. A helyszínre azonnal kiérkező mentőszolgálat az előadóművészt lábsérüléssel szállította kórházba. A szervezők remélik, hogy a sérült artista mihamarabb felépül. A műsorváltozásról később ígérnek információt.”

Elveszítheti a lábát

 Bors információi szerint az orvosoknak most azért kell küzdeni, hogy egyáltalán meg tudják menteni a lábait, ne kelljen amputálni őket.

Róluk van szó

Nagyszínpad

A Nagyszínpad előtt már sokan vannak, nem csoda, hiszen ma lép fel a fesztivál talán legnagyobb sztárja. Előtte a StromaeB zenélt.

Tömeg

Fotó: BPK.

Bieber

Ma tehát a Sziget legnagyobb sztárja lép fel. Justin Bieberre lényegében minden jegyet eladtak, ahogy a szerdai Dua Lipa koncertre is. Ez 95 ezer embert jelent.

Eddig jó üzletnek tűnik a Sziget

Hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az szerdára szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is” – idézte Kádár Tamás főszervezőt a Sziget közleménye.

Különleges arcok még belépés előtt

Fotó: BPK.

Drága lett

A Szigetről mi is írtunk, részletesen beszámolva az árakról. Nos, egy sör kb. 3 euró, egy spagetti viszont 10 és egy hamburger is inkább 9, mint 8 euro. Ezek az árak a Nyugat-Európából érkezőknek nem magasak, sőt, de a hazai fiataloknak már igen, hiszen az alig másfél kilométerre lévő Római-parton fele ennyiért lehet enni és inni.

Címlapfotó: BPK.