Az ügyészség kezdeményezte a bíróságnál a drogbotrányba keveredett divatguru, Herczeg Zoltán, valamint gyanúsított-társa letartóztatásának a megszüntetését.

Emiatt került börtönbe

A Magyar Nemzet információi szerint Herczeg Zoltán, aki már tavaly október óta rács mögött ül, most kikerülhet a fogságból. A divattervező lakásán és az autójában is találtak drogot, többek között kokaint. A rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszűntették a letartóztatást

Herczeg Zoltán ismert divattervező és társa letartóztatásának megszüntetését kezdeményezte az illetékes ügyészség – derült ki a Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bűnügyi felügyeletbe kerül

A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő bűnügyben az illetékes Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség a tegnapi napon mindkét, jelenleg letartóztatásban lévő gyanúsított esetében a letartóztatásuk megszüntetésére és velük szemben bűnügyi felügyelet elrendelésére tett indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírájánál – írták.

Elismerte a drogfogyasztást

Herczeg Zoltánt október 21-én tartoztatták le kábítószer-kereskedelemmel gyanújával. Herczeg a karácsonyt is a rácsok mögött töltötte, és úgy tűnik a húsvétot sem ünnepelhette otthon. A pünkösdöt viszont talán már szabadlábon ünnepelheti. A divattervező egyébként elismerte a drogfogyasztást, de tagadja, hogy kereskedett volna kábítószerrel.

Egyedül a cellában

Lapinformációk szerint Herczeg egyedül tartózkodik a cellájában, és van ideje arra is, hogy végiggondolja az elmúlt időszak eseményeit. Az ismert divattervezőt lesújtották a történtek, amiatt pedig még csalódottabb, hogy olyan valaki árulhatta el, akit a barátjának hitt.

Csalódott a divattervező

„Rettenetesen csalódott, és nagyon rosszul érzi magát odabent” – árulta el a Blikknek Herczeg Zoltán egyik jó barátja, aki szerint a divatguru újra és újra végigpörgeti magában az elmúlt hetek eseményeit, és egyre több fájdalmas következtetésre jut.

Megbízott benne

A divattervező elsősorban amiatt bánkódik, hogy az az illető dobhatta őt fel, akit évekig a barátjának hitt. Úgy egy évtizede ismerik egymást, és ugyan Zoli igazi barátai közül többen is figyelmeztették, hogy vigyázzon vele, mert kétes híre van, bízott benne.

Rávette a vásárlásra

Utólag lett gyanús neki is, hogy ez az illető erősen győzködte, hogy vásároljon tőle, mert később már nagyon drága lesz az anyag. Egy ideje mindenáron próbálta rávenni őt a vásárlásra, és Herczeg most úgy gondolja, hónapok óta figyelhették őket, és arra várhattak, mikor bólint rá a vásárlásra.

Rajzeszközöket is kapott

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról is, hogy a divatgurut a letartóztatása után néhány napig nem lehett látogatni, ám a közelmúltban járhatott nála a jogi képviselője.  Herczeg állítólag nem csak ruhaneműket kapott, hanem rajzeszközöket is. A rács mögött már munkába is állt, papírra vetheti a gondolatait, tervezhet, ha megszállja az ihlet.

Ügyvédi csapat dolgozik a kijutáson

A divatguru szeretne minél előbb kikerülni a börtönből, ezen már egy kisebb ügyvédi csapat dolgozik. Herczeg Zoltánt sokan ismerik és szeretik, többen szeretnének segíteni neki, és ebben a helyzetben minden támogatás jól jön. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Herczeg Zoltán