A Fővárosi Önkormányzat nem keres vevőt a Városháza épületére – közölte Karácsony Gergely. A főpolgármester azt ígéri, hogy feljelentést tesz, mert így kiderülhet, hogy ki keltette „alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatják a Városházát”. Korábban erről az Index írt és ma újabb cikk jelent meg erről.

Az Index újabb cikke

Az online lap újabb cikkében azt írja, hogy 40 milliárdért árulnák a budapesti városházát. Állítólag ez egy szerződés bizonyítaná. a témában megjelent újabb  egy birtokukba jutott szerződés bizonyítja, hogy negyven milliárd forintért kínálnák az ingatlant.

Ismerős ingatlanos

Az eladó az a cég volna, amelynek közreműködésével anno eladták az MSZP központi szákházát a mai II. János Pál téren. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt és mást is cáfol a hírbe hozott ingatlanos

Beák Attila a Telexnek arról beszélt, hogy a kiszivárgott magánjogi szerződés hátteréről nem adhat felvilágosítást, de mint mondta, a Főpolgármesteri Hivataltól semmilyen megbízást nem kapott, azzal nincsen kapcsolatban. Szerinte a szocialisták székházát sem ő adta el.

Válasz

Az újabb cikkre a főpolgármester ismét Facebookon reagált, posztjában azt írta, a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanközvetítőt ingatlanok értékesítésénél, „azokat a saját, 100 százalékos tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le”.

Feljelentés

Karácsony Gergely azt ígéri, hogy feljelentést tesz, hogy kiderüljön, „keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát”.

Papírfecni

A főpolgármester azt is nyomatékosítja, hogy „szánalmas dolog, hogy az Index főszerkesztője minden ténybeli alap nélkül a Fővárosi Önkormányzatnak tudja be egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijét.”

Magyarázkodás a Facebookon

A Fidesz is beszáll a politikai buliba

Nyílt levélben kéri a fővárosi Városháza eladásáról szóló hírek tisztázását Karácsony Gergely főpolgármestertől Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Kérdések

Van-e olyan fővárosi illetékes, aki a főpolgármester tudta nélkül valóban tárgyalásokat kezdett a Városháza teljes épületének és telkének eladásáról? – kérdezte a frakcióvezető, aki arra is kíváncsi, hogy ha a hírekben megnevezett cég semmilyen bíztatást nem kapott a Fővárosi Önkormányzattól vagy annak bármely munkatársától, indít-e ellenük jogi lépéseket Karácsony Gergely.

Ezt írtuk az ügy kirobbanásakor

Műemlékvédelem alatt áll

A Városháza patinás épülete műemléki védelem alatt áll, és egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik, ráadásul egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül a telken.

40 ezer négyzetméteres telek

A jelenleg a Városháza utca, a Gerglóczy utca, a Károly körút és a Bárczy István utca által határolt, a 24357-es helyrajzi számon fekvő, mintegy negyvenezer négyzetméteres telek Budapest egyik legértékesebb ingatlana, amelynek hasznosítása tekintélyes jövedelmet hozhatna az azt megvásárló befektető számára, amennyiben sikerülne megszereznie a szükséges engedélyeket egy profitalapú projekt megvalósításához – írja az Index.