Minden jegy elkelt arra az estére, amelyet Babicsek Bernát emlékére rendeznek a Turay Ida Színházban. A szervezők a bevételt a tragikus körülmények közt elhunyt színész szüleinek szerették volna felajánlani, de a gyászoló család nem fogadta el.

Emlékest a Turay Ida Színházban

Február 6-án Babicsek Bernát tiszteletére emlékestet szervez a Turay Ida Színház, a jegyekből származó bevételből pedig 41 év alatti művészeket támogatnak majd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Minden jegy elkelt

Az estre már minden jegy elkelt, a tragikus körülmények közt, otthonában, füstmérgezés következtében elhunyt színész családja örül, hogy ennyien emlékeznek gyermekükre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szülők akarták eltemetni fiúkat

„Tudjuk, hogy minden jegy elkelt. Tudtunk arról, hogy lesz egy est, a színház nem sokkal a halála után megkeresett minket. Felajánlották, hogy a befolyt összeget odaadják a temetés költségeire, de mi akartuk eltemetni a fiunkat – mondta a Blikknek a gyászoló édesanya.

Ők lépnek fel

Az esten fellép többek közt a Paddy and the Rats együttes, amelynek Bernát tagja volt, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Fehér Adrienn, Pokorny Lia valamint Détár Enikő is. A színház megalapítja a Babicsek Bernát-díjat, melyet ezentúl minden évben egy 41 év alatti fiatal, tehetséges, zenész-színésznek fog odaítélni az erre a célra megválasztott kuratórium. „Szép kezdeményezés, de minden díjnál többet érne a fiam élete, az, ha most itt lenne velünk”- mondta sírva Márta.

Szülei találtak rá

Babicsek Bernát holttestére január elsején délután találtak rá szülei. A színészt utoljára december 30-án látták. Aznap a Centrál Színházban Pokorny Liával állt a színpadon, az előadásra meghívta a szüleit is. 

Nagyon fáradt volt

„Még süteményt is sütöttem, hogy megünnepeljük az előadást. Mivel a fiam utána ivott egy pohár bort, mi vittük haza. Már nagyon fáradt volt és mondta, hogy szilveszterkor nem is megy sehova, inkább otthon marad és pihen. Akkor láttuk őt utoljára élve” –mondta a tragédia után a színész édesanyja.

Kigyulladt olaj okozhatta a halálát

A színész annak a solymári lakástűznek az áldozata, amelyről január 1-jén adott hírt a katasztrófavédelem. A Jóban Rosszban sztárjának halálát a tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta, amely kigyulladt és olyan gőzöket, gázokat szabadított fel, amik miatt elfogyott az oxigén Bernát nyolcan négyzetméteres családi házában.

Nem tudták elérni telefonon

A Solymáron élő Babicsek család szilvesztere csendes pihenéssel telt.  De mikor a szülők megpróbálták telefonon utolérni fiukat, hogy boldog újévet kívánjanak neki, a színészt nem tudták elérni. Ekkor keresni kezdték, átmentek a házához.

Édesapja törte be az ajtót

„Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol” – mondta a gyászoló édesanya.

A konyhaasztalnál feküdt

Ekkor vették észre, hogy mindent befogott valami fekete füst a tűzhely körül. „Ösztönösen a konyha sarkába kaptam a fejem és ott, a konyhaasztal mögött feküdt a fiam”.

Oxigénhiány

A konyhában keletkezett tűz feltehetően már a tűzoltók helyszínre érkezése előtt oxigénhiány miatt kialudt. Édesanyja szerint Bernát valamit sütni szeretett volna, de valószínűleg elaludt. Mikor észrevehette a füstöt, megpróbált menekülni, de már nem sikerült. Az édesanya szerint fiának esélyes sem volt a túlélésre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Babicsek Barna temetéséről készült összefoglalót itt tudod megnézni

Kiemelt kép: Babicsek Barna