Hatalmas összefogás indult egy 13 éves csobánkai kislány miatt a napokban, aki az iskolából nem tért haza. A pomázi diáklánynak szerelmi bánata volt, ezért döntött úgy, hogy inkább máshol szomorkodik,. A kislányt végül Ürömön találták meg. 

Nem ment haza az iskolából

Több egyesület munkatársa és a rendőrség is kereste azt a 13 éves csobánkai kislányt, akinek március 28-án nyoma veszett. A gyermek Pomázra járt iskolába, ahol az eltűnése napján még jelen volt, ám utána nem tért haza. A szülei jelenthették be, hogy eltűnt, ami miatt hamarosan több tucatnyi ember indult a keresésére.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Szerelmi bánata volt 

“16 óra körül érkezett a riasztás, hogy egy csobánkai gyermek eltűnt. Azonnal megkezdődött a kutatás, amelyben rendőrök, polgárőrök, tűzoltók és mentőcsapatok vettek részt” – írta posztjában a Kalász ÖTE.  A kislány szerelmi bánatában indult útnak az iskolából, ahonnan végül nem tért haza, ezért aggódni kezdtek érte, hamar bejelentették az eltűnését. 

Hirdetés

 

 

Helyszíni felvétel a kereséséről

Forrás: Facebook/Kalász ÖTE

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nehezített körülmények

A keresés nehéz terepen, kedvezőtlen időjárási körülmények között zajlott. A szakadó eső és a hideg ellenére minden egység fáradhatatlanul dolgozott, hogy minél előbb a gyermek nyomára bukkanjanak. Az egyesület munkatársa közösségi oldalán azt írta, “a mostoha időjárás miatt a drónunkat sajnos nem tudtuk bevetni, így a kutatóegységek kizárólag földi erőkkel fésülték át a területet”. 

Ürömön találták meg 

A keresés sikeres volt, ugyanis egy bejelentés alapján a szomszédos településen, Ürömön épségben megtalálták a gyermeket. Szerencsére haza tudták juttatni a családjához. “Végül egy bejelentés alapján a gyermekre Ürömön rátaláltak, és biztonságban hazatérhetett. Köszönjük minden résztvevőnek az elszánt és összehangolt munkát!” – írta a Kalász ÖTE.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a keresés közben – Forrás: Facebook/Kalász ÖTE