Rosszul zárták be a teherautó rakterének ajtaját, az menet közben kinyílt és letarolta a fél utcát. A sofőr sokáig nem nézett a visszapillantóba, mert nem tűnt fel neki semmi, egészen addig, amíg berobbantotta egy autó hátsó ablakát. A rombolásról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Gondatlan sofőr

A teherautó sofőrje roppant gondatlanul közlekedett Maglódon a Fő utcában. Nem megfelelően zárta be a raktér hátsó ajtaját és az kinyílt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Végigrombolta a fél várost

A tehergépkocsi mögött haladó autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a nyitott ajtó végigrombolja a fél várost.

Autókat is megrongált

Budapestiautósok egyik olvasója küldte be a portálnak a videót, amelyen jól látszik, hogy a ki- és becsukódó ajtó több fát „megmetszett”, sőt, két autót is megrongált.

Szétrobbant ablak

A sofőrnek sokáig nem tűnt fel semmi, végül egy fehér Skoda hátsó ablakának csapódott a lengedező ajtó és az üveget valósággal szétrobbantotta.

Ezeket se hegyd ki!

Rendőrök is érkeztek

Ekkor figyelt fel a sofőr, majd állt meg. Az olvasó szerint nem történt személyi sérülés, a rendőri intézkedés pedig a helyszínen le is zajlott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mire számíthat a vétkes teherautós?

Szabálysértési bírságra biztosan, nagyjából 50-100 ezer forint közötti összegről kap majd csekket. A megrongálódott autósok kárát a biztosító fizeti, de az önrész miatt biztosan nekik is a zsebükbe kell nyúlni.

Bosszantó

Az eset azért is bosszantó, mert a kár miatt rengeteg utánajárásra lesz szükség, ugyanakkor az önrész néhány tízezer forint lesz, ami pont elég sok ahhoz, hogy valaki zsebből fizesse, de kevés ahhoz, hogy megérje bíróságon beperelni a sofőrt.

Itt a tarolásról készült videó

Kiemelt kép: részlet a videóból