Egy meglepő ügy titkairól kezd lehullani a lepel, melyben milliárdos fertőtlenítőszer-biznisz, verőlegények, orrvérzés, sőt még a Terrorelhárítási Központ is előkerült. P. Balázst és ismerőseit egy korábbi üzlettársuk pár napja a rendőrségen, majd egy interjúban összekapcsolta a rejtélyes körülmények között eltűnt maglódi vállalkozó, Pintér Gyula ügyével. A fiatalembert pénteken kihallgatásra idézték be a rendőrségre, ezután Messengeren üzent a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak, hogy lenne miről beszélnie, nekünk is elmondaná azt, amit a rendőröknek mondott, ezért felhívtuk.

Rejtélyes eltűnés

Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, a luxusautók javításával foglalkozó Pintér Gyula 2019. május 10-én tűnt el a fekete Hummer terepjárójával és Répa nevű magyar vizslájával együtt. Az autó rejtélyes módon visszakerült a férfi házának udvarára, a kutyáját pedig Szlovákiában találták meg. Azóta semmit sem tudnak róla, a férfit a rendőrség eltűnt személyként keresi, a családdal együtt ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.

Új fejlemény

Most csütörtökön megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy új fejleménye lehet a nyomtalanul eltűntetett maglódi vállalkozó, Pintér Gyula ügyének. A veresegyházi SABA International tulajdonosa, Dávid Csaba a minap a Blikknek adott interjúiban arra utalt, hogy a rendőrség akár új nyomot foghat a maglódi  vállalkozó meggyilkolásának és a holttestének hollétével kapcsolatban. Azt állította, hogy egy vele kapcsolatban álló üzleti csoportnál előkerült a maglódi vállalkozó, Pintér Gyula neve, és azt mondták neki, hogy őt nyomtalanul el tudják tűntetni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrségnek mindent meg kell vizsgálni

Amíg nincs holttest, nincs bűncselekmény sem, vagyis a rendőrségnek minden lehetséges nyomot alaposan meg kell vizsgálnia. A SABA International tulajdonosa, Dávid Csaba az interjúban olyan képet festett le, amiből egy sok milliárdos forgalmat lebonyolító, nagyszabású nemzetközi fertőtlenítőszer-maffia rajzolódott ki.

Kihallgatás

A Dávid Csaba által a rendőrségen megnevezett társaság egyik tagját, pénteken tanúként beidézte a rendőrség. Miután kihallgatták és kilépett a rendőrkapitányság ajtaján Messenger üzenetet írt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak. Annyit írt, hogy az imént mondta el az igazat a rendőrségnek, ezt nekünk is szívesen megteszi, mert a SABA International tulajdonosa, Dávid Csaba nem hiteles hírforrás és ez az egész az ő lejárató kampánya – ezt követően beszéltünk P. Balázzsal.

Meglepő válasz

P. Balázs a beszélgetésünk elején leszögezte: sem ő, sem a társai nem ismerték személyesen a maglódról eltűnt vállalkozót, Pintér Gyulát. Arra a kérdésünkre, hogy akkor miért hozták őket vele kapcsolatba meglepő választ adott. Mielőtt elmondanánk a részleteket, érdemes kicsit megismernünk a történet hátterét.

Nagy biznisz a fertőtlenítőszer

P. Balázs azt kérte tőlünk, hogy a teljes nevét ne írjuk le és a beszélgetésünkben az általa képviselt cég nevét se említsük meg. Ezt követően P. Balázs részletesen elmesélte mivel foglalkoznak, milyen céget működtetnek. Arról is beszélt, hogy óriási üzlet jelenleg a fertőtlenítőszer, ők pedig egy modern, alkoholmentes készítményt gyártanak.

Engedélyezett termék

Elmondása szerint a budapesti üzemükben naponta akár 400 ezer liter fertőtlenítőszer előállítására is képesek. Több nagy ügyfelük van Magyarországon és a környező országokban. A termékük receptúrája hivatalosan is védett, itthon és Németországban is bevizsgált, engedélyezett készítmény, amely megfelel az EU-s minőségbiztosítási szabványoknak. Ebbe az üzletbe akart állítólag a SABA tulajdonosa, Dávid Csaba beszállni.

Nagy port kavart ügy

A veresegyházi SABA International tulajdonosáról, Dávid Csabáról annyi érdemes tudni, hogy a kilencvenes és a kétezres évek elején több társával olyan ügyei voltak, amiért csalásért jogerősen 6 és fél évre ítélték – állítja P. Balázs. Egy ilyen ügy 2003-ban valóban nagy port kavart, akkor több hírportál is beszámolt róla.

Óriási bűnlajstrom

Amennyiben az Origo 18 évvel ezelőtti cikkében megnevezett Dávid Csaba és a minap a Blikknek nyilatkozó Dávid Csaba azonos, akkor szép bűnlajstromról van szó: Hűtlen kezelés és csalás, 500 millió forint kárt okozó visszaélés, banki hitelfelvétel fiktív garanciákkal és még sorolhatnánk. Egy 11 vádlottas ügyben ő volt az elsőszámú vádlott. Ezt követően valóban más árnyalatba kerülhet a jelenlegi történet.

Bosszú

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak nyilatkozó P. Balázs azt állítja, hogy Dávid Csaba bosszúból akarja őket a Maglódról eltűnt vállalkozóval összekapcsolni, mert nem vették be őt a fertőtlenítőszeres cégbe.

Nagyobb üzletrészt akart

P. Balázs elmondta, 2020 májusában megegyeztek, hogy Dávid Csaba részesedést kap a fertőtlenítőszert gyártó cégben, cserébe a kapcsolatai révévén megnöveli az eladásokat. Nem sokkal később, tavaly júliusban azonban nagyobb üzletrészt követelt magának egy tárgyaláson.

Verőlegények, orrvérzés

P. Balázs állítása szerint azon a júliusi tárgyaláson verőlegények is előkerültek és tettlegességig, orrvérzésig fajultak a dolgok. Elmondása szerint súlyos testi sértés miatt jelenleg is eljárás van folyamatban a monori rendőrkapitányságon, ezt követően megromlott a viszonyuk Dávid Csabával. A portálunknak nyilatkozó P. Balázs elmondása szerint azóta mindenhol megpróbálják őket lejáratni, sőt meg is fenyegették, hogy mindent megtesznek azért, hogy tönkre tegyék a fertőtlenítőszert gyártó cégüket.

Sokan ismerték a Maglódról eltűnt vállalkozót

Arra a kérdésünkre, hogy interjúalanyunk, P. Balázs ismerte-e a Maglódon eltűnt vállalkozót, Pintér Gyulát annyit mondott, hogy személyesen nem, de tudja ki volt, hiszen a Maglóddal szomszédos kerületben él 30 éve, Pintér Gyula pedig feltűnő jelenség volt. A méregdrága terepjárói miatt látásból sokan ismerhették őt a környéken.

Állítólagos szlovák kapcsolat, hamis vád

P. Balázs azt is elmondta, hogy Dávid Csaba miért kapcsolta őket össze a rendőrségen a maglódról eltűnt vállalkozóval. Szerinte mindaz az összefüggés, amit Dávid Csaba felhozott azon alapszik, hogy a Maglódról eltűnt vállalkozó kutyáját Szlovákiában találták meg, a fertőtlenítőszert gyártó cégük egyik tulajdonosának pedig van egy Szlovák cége, ott is van üzlete. Erre alapozta az állítólagos kapcsolatot, de valójában nulla, azaz semmilyen kapcsolat sincs, hamisan vádolják őket – mondta portálunknak P. Csaba.

Hogy kerül képbe a Terrorelhárítási Központ?

Először Dávid Csaba a SABA vezetője hozta szóba, amikor azt nyilatkozta a Blikknek, hogy üzleti tárgyalást folytatott a Terrorelhárítási Központ Logisztikai Igazgatóság Műszaki Üzemeltetés Főosztályával. P. Balázs erről azt mondta portálunknak, hogy ők, mint gyártók erről egyáltalán nem tudtak.

Négy feljelentés

P. Balázs azt is elmondta, hogy feljelentést tesznek Dávid Csaba, a SABA International tulajdonosa ellen a rendőrségen, így már négy folyamatban lévő feljelentésük lesz ellene. Eddig testi sértés, zsarolás és hitelrontás miatt fordultak a rendőrséghez, a mostani feljelentés lesz a negyedik – tette hozzá.

Üzleti harcok

A maglódról eltűnt vállalkozó, Pintét Gyula ügye tehát koránt sem oldódott meg, az viszont kiderült, hogy üzleti harcra jól lehet használni egy megoldatlan bűncselekményt.

Kiemelt kép: A Maglódról eltűnt Pintér Gyula és a később megkerült kutyája – Forrás: Facebook