Nagypályás fertőtlenítőszer-hamisító banda és ingatlanokkal bizniszelő társaság is kapcsolatban lehetett a 2019-ben rejtélyes körülmények között eltűnt maglódi vállalkozóval, Pintér Gyulával. Erről a veresegyházi székhelyű SABA International Inc. tulajdonosa, Dávid Csaba beszélt a rendőröknek.

Két éve semmit sem tudnak róla

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a luxuskocsik szerelésével és átépítésével foglalkozó, ötvenéves maglódi férfinak 2019. május 10-én veszett nyoma a kutyájával együtt. A Hummerjével indult útnak, amit egy rejtélyes idegen másnap visszavitt a férfi udvarába, a vizsla pedig napokkal később Szlovákiában kóborolva került elő.

Új információ

Pintér Gyuláról azóta sem tudnak semmit, csak azt, hogy megölhették, de a holtteste még nem került elő. Ameddig nincs holttest, gyilkosság sincs – mondják a harcedzett nyomozók – így a rendőrség mindenki iránt érdeklődik, aki egy kis információmorzsával is szolgálhat. Ez történt legutóbb.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fertőtlenítőszer-hamisító banda

A SABA International tulajdonosa, Dávid Csaba azt követően került képbe, hogy fertőtlenítőszer hamisítás miatt feljelentést tett a rendőrségen. Kiderült ugyanis, hogy az a cég, amelytől a tisztítószereket vásárolta lopott és alaposan felhigított cuccot adott el neki.

A Terrorelhárítási Központtól megijedtek a csalók

A csalásra akkor figyelt fel, amikor a Blikk szerint tárgyalni kezdett Terrorelhárítási Központ Logisztikai Igazgatóság Műszaki Üzemeltetési Főosztályával és erről tájékoztatta a tisztítószerek beszállítóját, akik azonnal felbontották vele a szerződést. Ezt követően beszélt a csalókkal, ott hangzott el Pintér Gyula neve – írja a Blikk. Korábban azt is mondta a SABA tulajdonosa, azzal fenyegették meg, úgy el tudják tűntetni, hogy soha senki nem találja meg.

Felkeltette a rendőrség figyelmét

A veresegyházi vállalkozó részletesen elmesélte a rendőrségnek, hogy kikkel dolgozott együtt és kik hozták szóba a rejtélyes körülmények között eltűnt maglódi vállalkozó nevét, ez keltette fel a rendőrség figyelmét.

Lopott tisztítószerek

Az is kiderült, hogy a tisztítószereket Nagy-Britanniából lopták, miután engedélyeztették az itthoni forgalmazást, alaposan felhígították. A szélhámosok a járvány idején különösen alkalmatlan szereket kínáltak takarításra, fertőtlenítésre.

Előre kérték a pénzt a házakért, aztán felszívódtak

A fertőtlenítőszeres csalók kapcsolatban voltak egy ingatlanokat építő társasággal. Nekik az volt az üzleti modelljük, hogy a vevőkkel előre kifizettetik a lakások, házak árát, aztán felszívódnak a pénzzel, az ingatlanok pedig soha sem épülnak meg.

Új nyomot találhatnak a rendőrök

A SABA International Inc. tulajdonosának tanúvallomása alapján nem kizárt, hogy a rendőrség olyan új nyomot talál, amely elvezetheti őket Pintér Gyula gyilkosához, és a megölt férfi holttestéhez.

Volt egy gyanúsított

Az ügynek volt egy gyanúsítottja, aki tavaly május végén szabadult, de nem hagyhatja el a tartózkodási helyéül megjelölt települést. Pintér Gyula legközelebbi hozzátartozója a nővére, Ildikó az első napoktól fogva minden követ megmozgat a testvéréért. Az asszony akkor a család egyik barátjától értesült a gyanúsított szabadulásáról. Ildikó, mint mondta rémálmaiban gyakran látja, ahogy Gyulát elássák. Biztos benne: testvérét nem egy ember tüntette el.

5 millió forint a nyomravezetőnek

Pest megye rendőrfőkapitánya a férfi családjával közösen nettó 5.000.000,-azaz ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. 

Kiemelt kép: Pintér Gyula, az eltűnt maglódi vállalkozó – Forrás: Facebook