Követni kezdte két férfi, leszólították, az értékeit követelték tőle. Mivel nem adta át megkéselték és megrugdosták, majd elszaladtak. A sérült férfi orvoshoz tántorgott, ott szóltak a rendőrségnek.

Az orvos szólt a rendőröknek

Az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget arról, hogy az egyik ellátásra jelentkező beteg feltehetően bűncselekmény áldozata lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Követni kezdték

A kiérkező rendőrök meghallgatták a sérült férfit, aki elmondta, hogy november 10-én hajnalban a Blaha Lujza térnél követni kezdte őt két fiatalember, akik később leszólították és az értékei átadására szólították fel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megszúrták és kirabolták

Mivel nem adta át az értékeit a rablóknak, ütni, rúgni kezdték, sőt egyikük meg is szúrta. A magatehetetlen férfitől elvették mobiltelefonját és a pénzét is.

18 éves az egyik tettes

A rendőrök november 12-én 3 óra 20 perckor a Blaha Lujza téren elfogták és a kerületi kapitányságra előállították az egyik feltételezett elkövetőt, a 18 éves O. Ádámot. Nem sokkal később, 14 óra 10 perckor társát, D. Barnabást is megtalálták, akit szintén a józsefvárosi rendőrségre vittek.

Rácsok mögött vannak

A 8. kerületi nyomozók O. Ádámot és D. Barnabást rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

Rendőrségi akció a Blahán

Augusztusban is akció volt a Blahán. Hét betörést követett el a férfi, profi volt, mert a lopásból élt. A rendőrök azonban a nyomára bukkantak, körözést adtak ki ellene. Pont akkor vették észre a zsaruk a Blahán, amikor Cs. Gábor be akart szállni egy taxiba. Azonnal megindult a rendőrségi akció.

Súlyos fejsérülés

Október végén arról írtunk, hogy egy 30 év körüli fiatalember legurult a Blaha Lujza tér aluljárójának a lépcsőjén és súlyos fejsérülést szenvedett, de két ember kivételével senki sem állt meg segíteni neki.

Erősen vérzett

Az egyik szemtanú elmondása szerint csak ő, illetve egy másik fiatal férfi sietett a sérült segítségére, aki már akkor láthatóan nagyon rossz állapotban volt, ugyanis a vér erősen szivárgott az orrából és a szájából, valamint rángatózott is. 

Azonnal hívták a mentőket

Azonnal hívták a mentőket, illetve követték a diszpécser utasításait és végig vonalban maradtak, amíg megérkezett a segítségét. A bejegyzés szerzője azt is írja, hogy rajtuk kívül senki nem állt meg segíteni a bajba jutott férfin. A férfi légzése leállt mire kiértek a mentők, így amikor megérkeztek megkezdték az újraélesztést. A két nem közönyös járókelőnek köszönheti a balesetet szenvedett férfi az életét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrök a Blahán – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu