A mi éghajlatunkon az augusztus vége igen szegény virágokban. Az ősi, honos fajok már tudják, hogy hamarosan vége a nyárnak, itt az idő magot érlelni, gondoskodni a jövőről. A most virágzók a gondos gazdától várják ilyenkor a törődést, támogatást.

Akik virítanak a kertben, azok a virágok valamikor messzi földről érkeztek hozzánk, más időjárási feltételek közül. Ők nem érzik még a tél közeledtét, virágoznak boldogan a dáliák, a kúpvirágok, a bársonyvirágok, a kánnák. Tenyészidejük hosszú, ezért sok-sok tápanyagra van szükségük.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A ládákban mosolygó muskátlik és kicsit fellélegeznek, a forróság elmúltával, és örvendeznek a párás reggeleknek. A rózsák szinte sóhajtanak egyet így, augusztus 20-a után, és már láthatjuk új hajtásaikat, bimbóikat, egészségtől kicsattanó új leveleiket.

Ezek a növények, akik a nyár végét virágzással köszöntik, kívánnak most egy újabb tápanyag-utánpótlást. Ezzel tudjuk biztosítani a növények egészségét, az őszi kerti virágpompát, hogy egészen a fagyokig gyönyörködhessünk bennük. Az erjesztett csalánlével való öntözés a legjobb. Ha nincs kéznél, kérjünk tanácsot a kertészeti árudában, mi lenne a legjobb tápoldat.

Buja sárga színek a nyárvégi kertben

A most virágzó cserjékre, bokrokra is érdemes néhány pillantást vetni. Belőlük sincs olyan sok, de szép színfoltként lehetnek jelen a kertben, és nem mellesleg jó nyári méhlegelők. A nyári orgona, a barátcserje, a mályvacserje ilyenkor ontja virágait. Még nincsenek nyár végén virágzók a kertben? Lessük meg a szomszédos kerteket, melyek díszlenek szépen? Amelyek ott jól érzik magukat, valószínűleg a mi kertünkben is hamar otthonra lelnek. Így már konkrét tervekkel felvértezve mehetünk majd októberben a kertészetbe, beszerezni új növényeinket.

Hamarosan újabb zöld gondolatokkal és nyárvégi kertitanácsokkal jelentkezem, addig is további kerti ötletekkel vár a www.rozsakunyho.hu oldal, valamint a Rózsakunyhó Online videók.

Halmos Monika, fitoterapeuta, food stylist, az ehető virágok hazai szakértője

Az általa alapított Rózsakunyhó Alkotóműhely az igazi zöld gondolatok ötlettára. Több, mint két évtizede kutatja az ehető virágok és vadnövények világát, több mint 80 megjelent szakácskönyv fémjelzi nevét. Könyvei az egészséges táplálkozást, a fenntartható kertművelést, a klímabarát konyhát tartják szem előtt, de betekintés adnak a vadnövénygasztronómia és az otthoni környzetebarát vendéglátás világába is.

Előadásokat, kertlátogatásokat, kóstolóprogramokat tart, workshopokon adja át a tudást az érdeklődőknek a kert és konyha témakörökben, rendszeres beszélgetőtársa több rádióműsornak, tévéműsorai vannak. Könyvei egy része német nyelven is elérhető, rendszeres résztvevője a grazi szakácskönyvfesztivál színpadának. A fiatalabb korosztályt értékes és hiánypótló életvitel- zöld háztartástan gyakorlati útmutatásokkal célozza meg.

Írásainak illusztrációi saját kis fotóstúdiójukból kerülnek ki, ahol rendszeresen kiscsoportos ételfotós kurzusokat is tartanak. Virágos birodalma Sóskúton található, az „Ehető virágok kertje” méhbarát, természetközeli biokert, ahol ehető virágok és gyógynövények nőnek. Ezekből készült termékei a természet patikájának és luxusának ínyencségei a Rózsakunyhó.hu oldalon nézhetők meg.

Képek: Halmos Mónika