Halálos szurkálás történt hétfőn az ózdi kórházban. Egy nézeteltérés torkollt vitába, amely után egy beteg szúrt meg egy másikat, akit már nem lehetett megmenteni és elhunyt. Az áldozat és az elkövető is idős, nyolcvan év feletti férfi.

Megszúrta betegtársát

A tragikus eset hétfőn, a hajnali órákban történt az Almási Balogh Pál kórházban. A sebészeti osztály egyik kórtermében az egyik beteg leszúrta a másikat állítólag azért, mert az hangoskodott, zavarta azokat, akik pihenni szerettek volna. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszólalt a rendőrség

A rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint emberölés miatt indítottak eljárást egy 80 éves férfival szemben. A gyanúsított 2024. január 15-én 5 óra 30 perc körül az ózdi kórházban többször megszúrta betegtársát, aki a helyszínen életét vesztette.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Őrizetben az elkövető

Az elsődleges adatok alapján az elkövető a tragédiát megelőzően térben és időben dezorientált volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrfőkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett férfi letartóztatását.

Ámokfutó a Honvédkórházban

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt 2021 márciusában, egy férfi, a Honvédkórházban egy sebészeti ollóval sebesített meg minden ok nélkül több beteget, köztük egy  altatásban lévő, lélegeztetőgépre kapcsolt nőt. Az ámokfutót a kórház udvarán sikerült megállítani, elfogták a rendőrök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Korábban lélegeztetőgépen volt

A Honvéd kórház 6. kerületi telephelyén egyszer csak a korábban szintén lélegeztetőgépen lévő 37 éves férfi felkelt az ágyából, magához vette a veszélyes, borotvaéles orvosi eszközt.

Pánik tört ki az osztályon

A magyarul egyáltalán nem beszélő, 37 éves férfi őrjöngeni kezdett a folyosón, majd találomra odament egy asszonyhoz akit fojtogatni kezdett, de a nő még el tudta hárítani a támadást. Segítségért kiáltott, amire a nővérek és a biztonsági személyzet tagjai is felfigyeltek. Az osztályon pillanatokon belül kitört a pánik.

Találomra választotta ki áldozatát

Ezután beszaladt arra a részlegre, ahol a lélegeztetőgépen lévő betegeket ápolják és találomra kiválasztotta Mariannát. Az öntudatlan állapotban lévő 54 éves testét kezdte el szurkálni, majd a vér láttán elmenekült.

Nem élte túl

Az őrjöngő férfi több mint tucatszor szúrta meg az asszony fejét, súlyosan megsebesítve az agyát is, több döfés a nő szemét érte. A tanárnőként dolgozó Mariann nem élte túl betegtársa bántalmazását, belehalt sérüléseibe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Almási Balogh Pál Kórház – Forrás: ozd.hu