Négy héttel azt követően hunyt el a kisgyermekes Anna, hogy Dunaújvárosból Budapestre szállították. Az asszonyon epekőműtétet hajtottak végre, ennek szövődményében vesztette életét. A dunaújvárosi kórház igazgatója szerint nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy orvosi hiba történt.

Anna élet-halál között lebegett hetek óta

A 36 éves édesanyán több mint egy hónapja hajtottak végre epekőműtétet. Bár rutinbeavatkozásnak tűnt, mégis tragikus kimenetele lett az operációnak. Pedig csupán egy epekövet kellett eltávolítani az epevezetékből. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A dunaújvárosi kórházban történt a baj

Napokkal a Szent Pantaleon Kórházban történt műtét után vették észre, hogy a járat kiszáradt a beavatkozás után. Anna addigra kis híján életét vesztette. Rögtön átszállították egy fővárosi kórházba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az asszony párja szerint az orvosok hibáztak

Anna párja egészen biztos abban, hogy az orvosok hibát követtek el, ezért azon gondolkozik, hogy jogi lépéseket tesz.

Megszólalt a dunaújvárosi kórház főigazgatója

Ahogyan azt korábban megírtuk, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója, dr. Jobbágy Lajos a Blikk megkeresésére elmondta, hogy megtörtént a belső vizsgálat az eset kapcsán. Kijelentette, hogy a betegellátás során nem történt szakmai mulasztás. Úgy véli, hogy ami történt, az a “természetes kockázat kategóriája”, állítása szerint maga a kő is tud olyan problémát okozni, ami ebben az esetben fellépett.

A hétvégén már tudni lehetett, hogy nagyon nagy a baj

Anna párja, Csehák Károly a hétvégén megtudta, hogy a nőnek csak egy vagy két napja lehet hátra, a mája ugyanis hetven százalékban elhalt. A férfi felajánlotta volna a saját szervét, ám a nő állapota nem tette lehetővé a transzplantációt. Annát gépekkel egy ideig életben tudták tartani, de az új szerv működését képtelen lett volna beindítani a szervezete.

Ezek is érdekelhetnek!

Lekapcsolták a lélegeztetőgépről

Az epekőműtéten átesett Anna életéért pontosan négy hétig küzdöttek a budapesti kórházban. Csehák Károly elmondása szerint a fővárosi intézményben nagyon emberségesen bántak velük. Csak az utolsó pillanatban kapcsolták le Annát a lélegeztetőgépről.

Sóhajtott, majd örökre elment

A szerencsétlenül járt nőt mélyaltatásban tartották. Komoly mennyiségű fájdalomcsillapítót kapott,hogy semmit ne vegyen észre abból, mi történik vele. A pulzusszáma lelassult, egy nagyot sóhajtott, majd elhunyt.

Félárva maradt a kisfiuk

Anna gyermeke édesanyja nélkül kell, hogy felnőjön. A gyermek rajongott édesanyjáért,az apa aggódik, miként tudja pótolni majd azt a szeretetet, amit egy anya tud adni a gyermekének. Attól fél, hogynem is marad majd emléke a gyermeknek az anyjáró.

Komoly következményei lehetnek egy műhibapernek

A lapnak nyilatkozó Dr. Ábrahám László ügyvéd szerint foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetésnek minősülhet az, ami történt, ha feljelentés történik. Az epevezeték ugyanis kiszakadt, és ezt napokig észre sem vették a dunaújvárosi kórházban. A gyulladás és a halál ok-okozati következmény volt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció