Drámai jelenetnek lehettek szemtanúi pénteken a II. Rákóczi Ferenc úton közlekedők Csepelen. Egy BKV-busz elütött egy férfit, aki a HÉV-megállóból akart átszaladni az úton. Nem élte túl a balesetet. Nagy felfordulás volt a környéken.

A helyszínen meghalt

A rendőrségre július 16-án 10 óra 34 perckor érkezett bejelentés, hogy a 21. kerületben, Csepelen a II. Rákóczi Ferenc utca 167. szám előtt egy busz elütött egy gyalogost. A balesetben a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – írják a rendőrség közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A helyszínelők sátrat is felhúztak a busz mellett

Forrás: baleset-info.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Átment rajta a busz

A Baleset-info.hu úgy tudja, hogy a külső sávban jött a Szent Imre tér felé a 138-as busz, amikor egy fiatalember egy konténerszállító kamion takarásából át akart szaladni a túloldalra. A busz nem jött gyorsan, azonnal fékezett, de nem tudott megállni, elütötte és átment a gyalogoson. A tűzoltók emelték ki a testet a busz alól, de már élettelenül.

Lezárták a helyszínt

Forrás: baleset-info.hu

Elterelték a forgalmat

A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a balesettel érintett útszakasz két forgalmi sávját, a járműforgalom mindkét irányba egy sávon haladhat. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.  

Helyszínelés nyomai a járdán

Forrás: baleset-info.hu

Budafokon is gázolás volt

Alig egy hónapja egy busz mögül kiszaladó kislányt gázoltak el Budafokon. A gyermeket egy rendőr élesztette újra, a mentők a helyszínről a kislányt stabil, de életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Elgázoltak egy kislányt Kisatarcsán

A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, 2019 decemberében, a Kistarcsán élő Dorka az iskola után edzésre ment, amikor halálra gázolta egy autó. A balesetnek több szemtanúja is volt. Ők is megerősítették, hogy a lány szabályosan közlekedett. Az ütközés következtében Dorka több métert repült, majd az aszfaltnak csapódott. 

Egy TEK-es is volt a helyszínen

„A sógornőm azonnal odaszaladt, majd megkezdte az újraélesztését. Közben az autójából kipattant egy fiatalember, ő is csatlakozott hozzá. Később megtudtam, hogy szabadnapos TEK-es, ahogy a mentős is szolgálaton kívül volt, aki szintén segíteni próbált” – mondta a baleset után egy szemtanú.

Sokkot kapott az édesanya

Az életmentés közben megszólalt Dorka telefonja, valaki felvette, majd mondta, hogy azonnal értesítsék az édesanyját, mert nagyon nagy a baj. A közelben dolgozó nő pillanatok alatt odaért, a látottaktól szinte sokkot kapott. A helyszínen lévők beszámolója szerint nem is bírt odanézni, kezét a szeme elé tette.

Többször újraélesztették

A gyermek életéért folytatott küzdelmük sikerrel járt, mire a mentők megérkeztek, már újra lélegzett. A mentőben még egyszer újra kellett éleszteni Dorkát, a kórházban azonban a szervezete feladta a harcot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: baleseti-info.hu