A támadók a férfit kikötözték egy székhez, majd addig ütötték, amíg még a széf kódját is elárulta.

Az év elején történt

Január 24-én tucatnyi fővárosi nyomozó próbált három rabló nyomára bukkanni. Éjjel ugyanis érkezett a zsarukhoz egy bejelentés, a telefonáló közölte, a szomszédjától telefonál, mivel az este kirabolták és elvitték mindenét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kihallgatták

A BRFK Rablási Osztály nyomozói hallgatták ki a sértettet. Elmondta a megtámadott férfi, hogy az este egyedül volt otthon, és zuhanyzott, de elment az áram. Gyorsan magára kapott valamit és az udvarra sietett, hogy megnézze a villanyórát.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ekkor támadták meg

Két ismeretlen férfi ekkor rátámadt az áldozatra, majd a konyhába rángatták. Annak érdekében, hogy ne tudjon elmenekülni, a lábait ragasztószalaggal a szék lábához kötözték. A kezeit a háta mögött kötötték egymáshoz, sőt, még a szemeit is leragasztották.

Nem tudta, kik voltak a rablók

Az újpesti férfinak fogalma sem volt, kik a támadói, csak annyit tudott megállapítani, hogy maszkot viselnek. Fenyegetni kezdték és kifaggatták, hol tartja a pénzét. Amikor késve válaszolt, ütni kezdték a fejét.

Engedett a férfi

Az áldozat a tettlegesség hatására elmondta, hol van a pénztárcája. Fény derült rá azonban, hogy nem annyi pénz van benne, mint amennyire emlékezett, ezért ismét verni kezdték. A rablók a bankkártyáját követelték, valamint a házban lévő széf kódját akarták kicsikarni belőle.

Az ütlegelés hatásos volt

A rablók addig ütötték áldozatukat, amíg az elmondta a kódot. A széf azonban üres volt ezért megint megverték. A megtámadott férfi ujját a telefonja ujjlenyomat-olvasójához nyomták majd a számlái egyenlegét vizsgálták.

Pénzt akartak felvenni, de csalódtak

A bankkártyák birtokában az egyik rabló egy közeli ATM-et keresett fel, hogy felvegyen róla készpénzt. A kártyán azonban 150 ezer forintos limit volt beállítva. Ekkor felemeltették az áldozattal a készpénzfelvételi limitet, majd ismét az ATM-hez indult az egyik rabló.

Órákon át sanyargatták

Az újpesti férfit három és fél órán át ütötték, verték és fenyegették. Azt is kilátásba helyezték, hogy megölik. Végül a férfi értékeivel és készpénzzel a birtokukban távoztak a rablók, 600 ezer forintot emeltek le a kártyájáról, 800 ezer forintnak megfelelő pénzt és műszaki cikket tulajdonítottak el. A redőnyöket leeresztették, a férfit átvitték egy másik szobába, majd rázárták a bejárati ajtót és magukkal vitték a kulcsot.

Nehezen, de sikerült kiszabadulnia

Az áldozatnak 20 percnyi küzdelem után sikerült eloldoznia magát, majd az udvaron át a szomszédjához mászott át és tőle kért segítséget. Kiderült, hogy egy fekete Audit már többször is láttak állni a ház előtt, amikor még felújításokat végeztek az ingatlanon. A nyomozók hamar azonosítani tudták a kocsit és annak tulajdonosát, a 37 éves L. Sándort.

Kiderült, kik voltak a rabló társai

Két 23 éves férfi volt L. Sándor bűntársa, K. András és T. János. L. Sándor nem először járt az újpesti férfi házánál, brigádjával már dolgozott ott egy felújítás alkalmával, amikor volt alkalma alaposan feltérképezni az épületet. Az elkövetőket kihallgatták a rablás kapcsán, ám azt, hogy milyen büntetést fognak kapni, még nem lehet tudni. A nyomozás ugyanakkor befejeződött, és az iratok immáron az illetékes ügyészségnél vannak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A bűnözők autója – Forrás: Police.hu